Microsoft-mentes menü Macen
Az irodai alkalmazástól a webszerverig
ClarisWorks
Az Apple integrált irodai szoftvere mindent tud, ami a hétköznapi munkához kell. Moduljai a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, rajz- és festménykészítés, adatbáziskezelés és számítógépes kommunikáció. Ráadásul ezek a funkciók egy programban, szoros integrációban valósulnak meg, egy összetett dokumentum különbözô fajtájú elemein dolgozva (szöveg, táblázat, és a többi) a menük és az eszköztárak automatikusan váltanak. A beépített XTND konverziók a MacOS 8-al együtt szállított MacLink technológiával együtt minden lényeges szövegszerkesztô, táblázatkezelô programmal (Word, Excel, WordPerfect stb.) egyszerûen elérhetôvé teszik az adatok, dokumentumok cseréjét. A termék ráadásul megvásárolható Windows alatt futó verzióban is. A PowerPointot leszámítva egy MS Office tudásának nagy többségét a kezünkbe adja a ClarisWorks &endash; árban viszont, fôleg upgrade esetén ötöd-hatodannyiba kerül. Amit a Claris nem tud, azt pedig az MS Office-ban sem használják az emberek feladataik 99 százalékában.
FileMaker Pro
Nagyobb méretû adatbázisok kezelésére alkalmas adatbáziskezelô, amelyik relációs adatbázisok építését is támogatja. Lehetôséget nyújt képek, grafikák, mozik, multimédia anyagok tárolására és kezelésére. Az adatbázis AppleScriptel is vezérelhetô, így könnyen építhetôk teljes megoldások, mint például katalóguskészítés FileMaker adatbázisból QuarkXpress tördelôprogram alá. Az adatbáziskezelôbe beépített web szerver funkció segítségével könnyen építhetô adatbázis alapú Internet-szolgáltatás is. A FileMaker segítségével egyszerûbb komputer-telefon integrációs alkalmazás is felépíthetô. Egyszerû, beépített scriptjeinek megfelelô beállításával, valamint modem és fejhallgatós telefonkészülék összekötésével akár telemarketinges munkahely is létrehozható a segítségével, akár több felhasználós változatban is. (A megoldást következô számunkban részletesebben is bemutatjuk.) A FileMaker Pro szintén elérhetô windowsos változatban, ott az utóbbi két év alatt megháromszorozta piaci részesedését.
Internet
Netscape Communicator/Navigator: A Navigátor Macintosh változata mindent tud ami az Internet használatához kell. A Mac felhasználók döntô többsége ezt használja böngészônek, még azok közül is, akik a nyolcas rendszer legújabb verzióival együtt ingyen kapják meg az Explorert. CyberDog: Egy igazi Macintoshos böngészô, amelyik az Apple Open Doc technológiájára épül.
Szerverek
Az internet szerver funkció megvalósítására számos, különbözô teljesményû és bonyolultságú program létezik. A legegyszerûbb megoldás a MacOS 8-ba beépített (Personal) Web sharing bôvítmény amelyet csak be kell kapcsolni, és máris elérhetô a szokásos Web böngészôkkel a gép merevlemezének egy kijelölt mappája a TCP/IP protokollon keresztül is. Az Apple szerver szoftvere, az AppleShare IP 5.0 is rendelkezik ilyen lehetôséggel, ez már sokkal több felhasználó kiszolgálására tervezett, de még mindig nagyon könnyen beállítható szoftver. Az Internet-szolgáltatóknak is való szoftver a sok tízezer példányban mûködô WebStar és a WenTen. A WebStar egy Macintoshra készült megoldás, a WebTen az Apache szerver Macintosh változata, amelyik egy virtuális UNIX gépen fut. Itt már a cache, proxy, DNS, multihoming és a többi funkciók is megtalálhatóak. Optimális beállításuk természetesen némi internetszerver üzemeltetési gyakorlatot igényel.
F. B.
Tartalom
Hátra
Elôre
Ugyanaz a tudás, kevesebb mint feleáron
Office alternatíva OS/2-re
Múlt havi számunkban indított sorozatunkkal azt a kérdéskört járjuk körül, vajon jogosan támadják-e annyian a Microsoftot, és egyáltalán felépíthetô-e Microsoft-mentes iroda. Nem mellékesen, ha igen, milyen alkalmazásokat futtathatunk egy ilyen rendszeren. Most azt tekintjük át, milyen, a különbözô Windows verziók mellett más operációs rendszerek alatt is futó alkalmazásokat érhetünk el a piacon.
Elsô bemutatandó termékünk a StarOffice nevû programcsomag. A szoftver tervezôi szakítottak az irodai csomagok "lapátoljuk be a programokat egy indítómenübe, ahonnan elindíthatóak az egyes alkalmazások" filozófiájával. Már indításakor kellemes meglepetésben részesít: egyetlen kezelôfelület, nincsenek különálló alkalmazások, minden egyetlen többfunkciós programba van összefogva. A program nem nevezhetô túl terjengôsnek, minden apró sallanggal együtt körülbelül 120 MB-ot foglal el, minimál telepítés esetén megelégszik 50 MB-tal. A dokumentumorientált munkamódszerhez való környezet megteremtése szívügye volt a fejlesztôknek. Kellemes tulajdonság az internetes környezetbe való teljes integrálás is. Az Office-Internet-Gateway mindig ott a háttérben, akár az Interneten meglévô dokumentumon is dolgozhatunk.
E sorok írója a cikk írása közben többször megnyitott a Star Division webszerverén egy-egy file-t a szövegszerkesztôbôl. Ehhez semmi más nem kellett, mint a kívánt URL-t beleírni a szerkesztés alatt álló szövegbe, majd az azonnal linkké változott URL-re rákattintani, valahogy így: http://www.stardiv.de. Ez a lehetôség intranet környezetben terjesztett dokumentum esetén azt kínálja, hogy a dokumentumban hivatkozott kép vagy táblázat valahonnan a hálóról kerüljön az olvasó elé. Az egyetlen felület alatt természetesen egyedi programrészek találhatók, a StarWrite, a StarCalc és a StarImage. Nem hiányzik a bemutatókészítô (StarImpress, korábban StarDraw), és a StarChart névre hallgató diagramelôállító sem. Van egy adatbank is, StarBase néven. Még egy-két ráadás is található: a Fontwork-kel különleges íráseffekteket, a StarMath-tal matematikai képleteket készíthetünk.
Bármely irodai programcsomag legfontosabb része a szövegszerkesztô és a táblázatkezelô. Mindkettô igen kezes jószág, a szövegszerkesztôben például az AutoText funkció automatikusan kiegészíti a szövegelemeket. Lehetséges természetesen saját szövegelemtár létrehozása, így a napi levelezésben elôforduló szövegsablonokat néhány betûs rövidítés leírásával illeszthetjük a szövegbe. A Stylist és a Help Agent mondhatni kézenfogva vezeti végig a felhasználót az iromány formájának kialakításán. Munkánkat a beépített helyesírás-ellenôrzô segíti.
Aki DTP-zni akar a szövegszerkesztôben, biztos hasznát veszi a valódi körülfolyatásnak. Természetesen weboldalt is szerkeszthetünk frame-settel, image-mappel, Java appletek beágyazásával. Ebben nagy segítségünkre van az AutoPilot. Ha el akarjuk küldeni mûvünket, nem kell kilépnünk a munkakörnyezetbôl, a StarOffice egyben levél- és hírcsoportkliens is. Ha a címzett is StarOffice-t használ, nincs szükség attachmentek kipakolására, eredeti formában olvasható közvetlenül a küldemény.
A táblázatkezelô használatakor az elsô meglepetést a hatalmas táblázatok lehetôsége jelentette: 32000x32000 a felsô határ. Kellemes tulajdonság, hogy a cellakoordináták helyett használhatók a sor- és oszlopfejlécek elnevezései is, például "netto * ÁFA = bruttó". A mûveleti jelek helyén az illetô nyelv megfelelô szava is állhat.
A cellákhoz érvényességvizsgálatot rendelhetünk a téves bevitelek kivédésére. Mód van arra, hogy valamilyen határérték átlépésekor az a táblázatban kiemelten jelenjen meg. HTML táblázatokat közvetlenül dolgozhatunk fel a StarCalc-ban. Itt is segítségünkre van a szövegszerkesztônél már említett Help Agent és Stylist. Az automata bevitel a cellaelnevezéseknél, ha például annak a típusa a hét napjaként lett definiálva, az elsô betû(k) alapján kitölti a maradékot.
Ha egy cellába valamilyen függvény nevét kezdjük bevinni, az elsô leütések után már megjelenik javaslatként a legvalószínûbb függvénynév. (312 függvényt kezel a StarCalc). Lehetôség van kényszerített formázásra is, ha például pénznemként definiálunk egy cellát, akkor az a rendszerbeállításokból veszi át a pénznem jelét.
A StarBase nevû adatbáziskezelôben asszisztens segítségével hozhatunk létre saját adatbázist. Külsô dBase adatbázisokat közvetlenül használhatunk, SQL-lekérdezések késôbbi újrafelhasználásra eltárolhatóak.
A bemutatókészítôben (StarImpress) kis megtekintô ablak segíti a munkát, ahol azonnal láthatóak az effektek. 3D objektumok is létrehozhatók vele. Erôforráskímélô módon meglevô fóliák és objektumok összekapcsolhatóak új bemutatókkal. A létrehozott rajzanyag animált GIF-ként tárolható. Live-Modusban futó prezentáció alatt is lehet változtatni.
A StarOffice saját makrónyelvvel rendelkezik, a StarBasic-kel. A Microsoft környezettôl eltérôen nem kell tartanunk azonban a makróvírus-fertôzésektôl. Az egész StarOffice-ra jellemzô, hogy nem kell irdatlan méretû menühegyek közül kiválasztani az éppen szükséges funkciót, az egér jobb gombjával mindig az a menü jön, ami az adott helyen használható.
A StarOffice nagy elônye még a többplatformúság, az OS/2 mellett Windows 3.1/95/NT, Macintosh és Unix/Linux rendszerre is létezik, így vegyes felépítésû környezetben is ideális eszköz. Röviden összefoglalva: moduláris felépítés, a belsô egységek teljes körû kommunikációja, gazdaságos erôforráskihasználás, teljes objektumorientáltság, az internetes környezetbe való teljes beillesztettség és a biztonságos üzemeltetés jellemzi a StarOffice-t, amelynek az ára körülbelül 40 százaléka a hasonló MS termékének.
A programmal kapcsolatban információs Internet linkek
német nyelven: http://www.stardiv.de
angolul: http://www.stardivision.com
Osgyány Pál
Tartalom
Hátra
Elôre
Varázslatos segítô rendszergazdáknak
Virtuális személyiség
NDS betûszóval jelöli a Novell azt a szoftverét, amelynek segítségével ígéretük szerint integrált vállalati számítástechnikai rendszert lehet létrehozni. A program és a hozzá kapcsolható bôvítések tulajdonképpen a rendszergazdák munkájának nagy részét végzik el.
Jelenleg a vállalatok különbözô épületeikben, telephelyeiken több számítógépes hálózatot üzemeltetnek és egymástól elszigetelt körökben oldanak meg olyan problémákat is, mint például a nyomtatók közös használata a munkatársak egyes csoportjai számára és a többi. Az NDS telepítése után hatáskörébe vonja a vállalat összes hardver- és szoftvereszközét, megismeri azok tudását és megismerteti azokat &endash; például a szervereket &endash; egymással, így segítségével egyetlen terminálról, az annak képernyôjén megjelenített eszközök módosításával változtathatók a rendszer tulajdonságai, telepíthetôk új hardverek és szoftverek.
Ez azonban még nem minden. Az NDS ugyanígy megtanítható az összes felhasználó összes jogosultságára, egyik bôvítménye, a Z.E.N.works segítségével minden felhasználónak virtuális személyiséget tud adni. Ez tartalmazza az egyes alkalmazottak összes számítógéphálózat-használati jogosultságait, így azoknak elég egyetlen jelszót megtanulni, annak segítségével mindenhez hozzáférnek, amihez joguk van. Ráadásul ezt a rendszer bármelyik gépérôl megtehetik. A jogosultságok módosítása azután ugyanúgy történik, mint a rendszer technikai elemeié: az NDS termináljáról a kiválasztott személyt megjelenítô ikonon elvégezhetôk a változtatások.A Novell ezzel a gerincszoftvernek is nevezett termékével pillanatnyilag egyedül áll a piacon.
Magyarországon az 500 legnagyobb vállalatot célozták meg, ezeket igyekeznek meggyôzni arról, hogy hosszabb távon bérköltséget, idôt takarítanak meg az NDS használatával, ráadásul egy sokkal kezelhetôbb, laikusbarát rendszerhez jutnak. Az NDS nem csak a Novell szoftvereivel mûködik együtt, hanem például Oracle-programokkal, valamint a Sun Javával is.
Tartalom
Hátra
Elôre
Notes és Dominó a Lotustól
Dokumentumkezelô irodáknak
Még 1985-ben kezdte el a Lotus Notes integrált elektronikus levelezô és szöveges adatbáziskezelô rendszer fejlesztését a Lotus Development Corporation &endash; ma már IBM-Lotus &endash;, szem elôtt tartva a megbízható levelezéssel és a strukturálatlan dokumentumok szisztematikus tárolásával kapcsolatos megnövekedett igényeket. Az alkalmazás a kezdetektôl ügyfélkiszolgáló felépítésû, mely a korábbi osztott könyvtári elrendezéshez képest mind teljesítményben, mind biztonságban jelentôs elôrelépés volt. A termék nem csupán adatok tárolásának és az e-mail igények kiszolgálásának a lehetôségét nyújtja, hanem megteremtette a gyors &endash; a helyi igényekhez igen rugalmasan alkalmazkodó &endash; testreszabáshoz szükséges feltételeket is. Így egy néhány fôs fejlesztô csoport az informatikai környezet megkövetelte elvárásokat teljesítve egyszerûen kezelhetô, több száz, vagy több ezer felhasználó által használt alkalmazásokat képes kidolgozni és üzemeltetni. Jelentôs elôny a teljesen grafikus, objektumorientált felület, melynek kezelése a felhasználók számára rövid idô alatt elsajátítható, illetve a fejlesztôk számára áttekinthetô és kényelmesen módosítható. A termék windowsos és Microsoft-mentes környezetben egyaránt megbízhatóan látja el feladatát.
Adatbáziskezelô szoftverként óhatatlan az összehasonlítás a relációs elven mûködô, hasonló feladatokat megoldó alkalmazásokkal (RDBMS) szemben. Bár a kiszolgálási sebesség ez utóbbinak kedvez, de az irodai alkalmazásokkal szemben megfogalmazott igények között más szempontok is dönthetnek. Például a gyors fejleszthetôség, a laikusok számára barátságos környezet, az elôre nem pontosan meghatározható adatformátumokból következô strukturálatlan dokumentumok jó kezelhetôsége sokat számítanak. Ebben a versenyben a Notes egyértelmûen kiemelt helyen szerepel. Népszerûsége folyamatosan növekszik, amit minden bizonnyal nagyfokú platform-függetlensége is segít.
Azonnal nyomon követhetô változások
Az ügyfél-kiszolgáló hierarchiában a felhasználók számítógépeikkel a központi adatbázis- és elektronikus levelezôszerverre kapcsolódnak, melyen keresztül további személyi számítógépekkel tudnak kommunikálni. E megoldásban a szerver képes a hálózat forgalmát optimálisan befolyásolni, a felhasználók adatainak elérését a központi rendszer segíti és ellenôrzi; valamint a Notes alkalmazások publikusak, vagyis a dokumentumokon végzett változtatások minden bejelentkezett felhasználó számára azonnal követhetôk. Ez a hatékonyság kulcsa, hiszen a munkatársak azonnal és az adatok biztonságát garantáló informatikai háttérrel tudják saját munkájukat a csoport többi tagjával összhangba hozni. Ha a munkát az irodán kívül, például otthon vagy üzleti úton &endash; távol a helyi számítógépes infrastruktúrától &endash; is folytatni kell, akkor mindez aszinkron, vagy internet alapú összeköttetés segítségével a biztonság legkisebb csökkenése nélkül megoldható úgy, hogy a felhasználó változatlanul a már ismert ügyfélkörnyezetet használhatja.
Minden &endash; nagy mennyiségû adat feldolgozását, tárolását végzô &endash; rendszerben a végsô cél a bevitt információk megbízható rögzítése, illetve ezek pontos és gyors megtalálása. A Notes a keresési funkció támogatására a "teljes szöveges index" (full text index) módszert használja, melynek segítségével több gigabájt méretû állományokban is tetszôleges adattípusokat, vagy ezek kívánt logikai kombinációját tartalmazó dokumentumokat másodpercek alatt kikereshetünk. A levelezés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az üzenetkezelô rendszerekbe integrált csoportmunkát támogató eszközök. A hatékony csoportmunka alkalmazások az eszközök gazdag kombinációját igénylik. A Lotus Notes az üzenetkezelés, az adatmegosztás és egy gazdag alkalmazásfejlesztô környezet integrációja, melyet erôteljessé tesz az eszközök közötti dinamikus átjárhatóság. Néhány példa az alkalmazási lehetôségekre: ügymenetkövetés; iktatás, archiválás; tudásbázisok, információtárak; dokumentum kezelô rendszer; hirdetôtábla; szabad formátumú adatbázisok; döntéstámogató rendszer; projekt nyilvántartó rendszer; elektronikus vásárlás.
Biztonság Interneten keresztül is
A Lotus Domino (Powered by Notes) tulajdonképpen a Notes tudásának kiterjesztése Internet és Intranet környezetbe, a magas szintû biztonsági jellemzôk megtartása mellett. Hasonlóképpen mûködôképes heterogén környezetben (UNIX, NT, OS/2, Mac, Windows, Novell Netware) is. Az általa támogatott legfontosabb internet szabványok: SMTP/MIME, X.400, Java(TM), Netscape Plug-ins, ActiveX(TM), POP3, HTTP, HTML, MAPI, SNMP, SSL, CGI.
Minden informatikai rendszerben, melyet sok felhasználó használ egyszerre, az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen lehetôségeink vannak adataink biztonságos tárolására, illetve az eszköz milyen védelmi funkciókat vonultat fel az illetéktelen hozzáférés megakadályozására. Ezt a feladatot a Notes úgynevezett aszimmetrikus vagy nyilvános kulcsú (RSA) algoritmus felhasználásával végzi. Ennek lényege, hogy minden felhasználóhoz két darab &endash; egy nyilvános, mindenki által elérhetô és egy titkos, csak az adott személy számára jelszóval hozzáférhetô &endash; kulcsot rendelnek. A két kulcs egyértelmûen egymásból és csakis egymásból származtatható, így a kulcsok ellenôrzésével biztonságos kommunikációs csatorna hozható létre.
* BIZTONSÁGI MEGJEGYZÉSEK
Titkosítás: Az adatok mind a hálózati továbbítás, mind a kiszolgálón tárolás közben csak a kijelölt felhasználók számára olvashatóak, minden más illetéktelen személy számára a dokumentum olvashatatlan.
Digitális hitelesítés, aláírás: A dokumentum szerzôjének neve az elôállításhoz használt titkos kulcs és nyilvános kulcs összehasonlításával egyértelmûen megállapítható.
Digitális pecsét: Az üzenet elküldése után abban semmiféle módosítás sem végezhetô anélkül, hogy a címzett errôl ne szerezzen tudomást.
Windows a Siliconon
- Alig száradt meg a tinta Richard Belluzzo vezérigazgatói kinevezésén, máris érdekes bejelentést tett a Silicon Graphics: stratégiai szövetséget köt a Microsofttal egy új grafikus programrendszer, a Fahrenheit kidolgozására. Ugyancsak bejelentették, hogy a nagy sikert elért Silicon Graphics OpenGL grafikus technológiát is alkalmassá teszik a 32 bites Windows operációs rendszerek alatti futtatásra. Nyártól várható az NT alapú Silicon Graphics gépek megjelenése, s ezzel valószínûleg kiszorulnak a UNIX alapú kliensgépek az SGI kínálatából.
Tartalom
Hátra
Elôre
Alkalmazások körképe
A kulcs az adatbázis
Az Oracle Network Computing Architecture (Hálózati Számítógépes Architektúra) részeként, az Oracle InterOffice nevû terméke egy komponensekre bontható, a maximális skálázhatóság és rugalmasság biztosítására tervezett rendszer. Jó infrastruktúrát biztosít osztott, könnyen hozzáférhetô és megfizethetô számítástechnikai környezet kialakításához, lehetôvé téve PC-k, NC-k és más kliensek számára a munkát bármely Web-, adatbázis- vagy alkalmazásszerveren, tetszôleges hálózaton keresztül. Maximálisan elôsegíti a különbözô technológiáktól való függetlenséget azzal, hogy egyszerre képes mûködni különbözô operációs rendszereken, hardver platformokon és hálózatokon, valamint azáltal, hogy mobil támogatást nyújt a távoli levelezéshez (e-mail) és idôbeosztás-tervezéshez.
Átfogó üzenetküldô rendszerével, katalógus szolgáltatásaival, a naptár és erôforrás-ütemezés funkciókkal, vitacsoportok támogatásával, dokumentumkezeléssel és a különbözô munkafolyamat kezelési és tervezési lehetôségekkel támogatja az együttmûködést és a virtuális csoportmunkát egynézetes és könnyen kezelhetô felületen, illetve egyéb, különbözô szabványokon &endash; POP3, ODMA, MAPI, HTML, Java, és a többi &endash; alapuló felületeken keresztül. (Katalógusai egy lépéssel tovább mennek a megszokottnál, a szervezeti hierarchia és a fizikai erôforrások &endash; mint például a tárgyalótermek &endash; kezelésének támogatásával.)
Az InterOffice az Oracle adatbázis elônyeit kihasználva, minden objektumot &endash; üzenetek, dokumentumok, munkafolyamat adatok, és így tovább &endash; adatbázisban tárol. Ez az egyesített objektumtár elvileg korlátlan kapacitást eredményez a rendszer számára. Az alkalmazásnak nincsenek szoftverkorlátai a kezelt információ mennyiségét, típusát és méretét illetôen. Az egyesített objektumtár különbözô típusú kliensek &endash; natív, web, SQL, és társai &endash; széles választékának használatát teszi lehetôvé, melyek mindegyike ugyanazokkal az információkkal dolgozik.
Nyílt architektúra
A termék rendelkezik World Wide Web-es, NC-s és Windows 95/NT kliensekkel, emellett tartalmaz hordozható interfészeket Windows 3.1, Mac Motif és karakter üzemmódú terminálok felé is. Támogatja a MAPI, POP3, HTML/HTTP, ODMA, C/C++, OLE, CMC1.0, XAPIA-CSA felületeket, valamint más szabványos API-kat. Ezekre a felületekre építve integrálható a meglévô rendszerekkel. Az Oracle együttmûködô adatbázis-architektúrája a tradicionális "semmi sem osztott" (shared nothing) és "osztott lemez" (shared disk) megközelítések legjobb elemeinek kombinálásával a teljesítmény nagyfokú skálázhatóságát biztosítja az együttmûködô vállalati rendszerek számára, valamennyi hardver platformon &endash; a szorosan csatolt szimmetrikus többprocesszoros (SMP) rendszerektôl a különbözô lazán csatolt rendszerekig, mint például a fürtös (clustered) vagy a masszív párhuzamos (MPP) rendszerek.
Rugalmas szerverkonfiguráció
Egyedi, kazettákon (cartridge) alapuló megközelítése lehetôvé teszi a vállalatok számára szerverek kombinálását, új feladattal való ellátását vagy hozzáadását a rendszerhez anélkül, hogy kiegészítô szerver-licenszdíjakat kellene kifizetniük. A teljes rendszer futhat akár egyetlen Windows NT szerveren, a különbözô szerver-komponensek azonban "szétszórhatók" a világ tetszôleges pontjain elhelyezkedô különbözô típusú gépekre is, elérni pedig különféle kliensekkel lehet &endash; így akár a natív és különbözô szabvány- vagy Web-alapú felületekrôl, beleértve a hálózati számítógépeket is.
Használható úgy, ahogyan a "dobozban található", de ki is bôvíthetô különbözô speciális funkciókkal. Ezek a speciális funkciók lehetnek szerver és kliens oldalon is, és elvileg bármilyen fejlesztôi eszközzel megírhatók &endash; például VB, C, C++, Java &endash; új alkalmazások. Ez az architektúra elôsegíti a csapatmunka-orientált programfejlesztést, mivel támogatja az alkalmazás-fejlesztôk specializálódását: a terület szakértôi kódolhatják mondjuk a mûködés szabályait (szerver oldalon), míg a megjelenítési felülettervezôk a kliens oldalt hozhatják létre vagy módosíthatják.
Üzemeltethetôség és adminisztráció
A központosított és a decentralizált architektúrát egyaránt támogatja a rendszer, így egy InterOffice-hálózatban részt vevô összes szerver adminisztrálható egyetlen számítógéprôl. Ez az irodai dokumentumkezelô rendszer jórészt ugyanazokat az adminisztrációs eszközöket és technikákat alkalmazza, mint maga az adatbáziskezelô &endash; nagymértékben csökkentve az adminisztrációt és a betanulási idôt olyan vállalatok számára, melyek már megismerkedtek az Oracle7 adatbáziskezelô rendszerrel. Ez utóbbi szervere adja a most bemutatott irodai alkalmazás védelmi rendszerét is. Ez végponttól végpontig terjedô, teljes védelmet biztosít az adattártól a kliens-alkalmazásig.
H. Á.
Tartalom
Hátra
Elôre
MS kontra GM
Egy nemrégiben zárult kiállításon sajtójelentések szerint Bill Gates Microsoft-vezér a következôképpen hasonlította össze a számítógép- és az autóipar fejlôdését: "Ha a GM lépést tartana a computeripar fejlôdésével, akkor ma már mindannyian 25 dolláros autókon járhatnánk, amelyek három liter benzint fogyasztanának 1000 mérföldenként."
A General Motors egy költôi kérdéssel reagált a megjegyzésre: "Lehet, de vajon ki akarna egy olyan autót, amelyik naponta kétszer romlik el?"
Az ilyen computeripar&endash;MS-szerûen kifejlesztett autókkal további problémák merülnének fel:
1. Minden egyes alkalommal, amikor újrafestenék az útburkolati jeleket, új autót kellene venni.
2. Idônként minden elôzmény nélkül, az utca közepén lerobbanna az autó, és a tulajdonos nem tehetne mást, mint ezt tudomásul véve újraindíthatná a kocsiját.
3. Idônként a legártatlanabb manôverek közben leállna az autó és a tulajnak újra kellene installálnia a motort. Hogy, hogy nem, ezt is tudomásul kellene vennie.
4. Egy idôben csak egy személy ülhetne az autóban, amíg meg nem veszik az "Autó95" vagy az "AutóNT" modellt. Utána viszont külön kellene költeni további ülésekre.
5. Az új ülésekhez igazodva mindenki kénytelen lenne egyforma feneket viselni.
6. A Macintosh márkájú autót napenergia-motor hajtaná, megbízhatóbb és ötször olyan gyors lenne, és kétszer könnyebb lenne vezetni, de csak az utak öt százalékán lehetne vele hajtani.
7. A Mac-autó tulajdonosai drága Microsoft frissítéseket kapnának, amelyekkel sokkal lassabban haladna a kocsijuk.
8. Az olajnyomásról, a benzinmennyiségrôl és a vízhôfokról tájékoztató mûszereket egyetlen "Általános hiba az autóban" figyelmeztetô lámpa helyettesítené.
9. A légzsákrendszer mûködésbe lépés elôtt még visszakérdezne: "Biztosan ezt akarja?"
10. Ha balesetet szenvedne az autós, fogalma sem lenne, mi is történt vele valójában.
Tartalom
Hátra
Elôre