Mobil kommunikáció


Egységes készenléti és civil kommunikációs rendszer

A TETRA nem TETRIS

AZ(elôzô) kormánynak csaknem olyan fejtörést okozott a TETRA kommunikációs rendszer magyarországi bevezetése, illetve a majdani üzemeltetô kiválasztása témakörben hozandó, de végülis elódázott döntés, mint a kezdôknek a hasonló nevû, de természetesen az efajta telekommunikációtól sok fényév távolságban levô TETRIS számítógépes játék. Kérdés, hogy az új kormány hogyan birkózik meg a feladattal. Pedig a dolog &endash; európai szemüvegen keresztül nézve &endash; meglehetôsen egyszerûnek tûnik.

Minden, magára valamit is adó &endash; s különösen az Európai Unió felé kacsingató, sôt oda egyre erôteljesebb léptekkel menetelô &endash; országnak szüksége van arra, hogy legyen olyan egységes kormányzati hírközlô rendszere, amely alkalomadtán más ország bizonyos szervezeteivel is képes összeköttetést teremteni, ráadásul a legszélsôségesebb helyzetekben sem mond csôdöt, sôt: ilyenkor mutatja meg, hogy mit is tud igazán.

Mert hogy szélsôséges helyzetek adódhatnak, arra bárki mérget vehet. Szerencsére Magyarországon leginkább természeti csapásokban, elemi károkat okozó eseményekben kell csupán gondolkodni, de azt valószínûleg mindenki elhiszi, hogy ilyenkor &endash; mondjuk árvíznél, tömegszerencsétlenségnél és a többi &endash; a hírközlô rendszernek csillagos ötösre kell vizsgáznia. Márpedig ez ma egyetlen magyar telekommunikációs hálózatról sem mondható el. Külön &endash; vagy legalábbis részlegesen külön, csupán egyes felületeken átjárható &endash; hálózatot üzemeltet ugyanis a BM, a HM, a vízügy, az árvízédelem, a polgárgári védelem és még ki tudja hány, a kérdésben érintett szervezet.

Az Európai Unió tagállamaiban sem túl rózsás a kép. Épp ezért döntött úgy az Európai Távközlési Bizottság, hogy a készenléti szolgálatok kizárólagos használatára elfogadja a NATO által felajánlott 380-400, a civil felhasználók számára pedig a 410-430 MHz-es frekvenciasávot. Ennek alapján fejlesztette ki és alkotta meg az Európai Szabványosítási Intézet a készenléti TETRA rendszer mûszaki paramétereit. A kör pedig azzal zárult be, hogy a Schengeni Telekom Munkacsoport az EU-országok készenléti szolgálatai számára 1998. március 30-án elôírta a TETRA-rendszer használatát.

Magyarország hatalmas léptekkel menetel az EU felé &endash; logikusnak tûnik tehát a következtetés, hogy az elavult hazai kormányzati kommunikációs hálózatokat már az új, az EU által is elfogadott és ajánlott TETRA rendszer váltsa fel. Igen ám, de azonnal felmerül a kérdés: vajon mibôl, mennyibôl és ki? Vagyis hogy honnan származó és mekkora pénzösszeget kell beruházni, hogy valaki &endash; kérdés, ki? &endash; a TETRA rendszert kiépítse és üzemeltesse.

A MODEM Kor már több alkalommal foglalkozott e kérdéssel , s akkor kiderült, hogy a nemrég leváltott kormány elôször 300, késôbb 150, majd 75, legutóbb pedig 30 milliárd forint közpénzbôl kívánta az egységes kormányzati hírközlô rendszert megvalósítani &endash; de ez még nem azt jelentette, hogy a korábbi döntéshozók egyértelmûen a TETRA rendszert preferálták volna. Az új kormányra hárul tehát, hogy eldöntse, valóban az EU országokban létjogosultságot nyert TETRA rendszert akarja-e Magyarországon is kiépíttetni, s ha igen akkor kivel, mibôl és mennyiért?

A KHVM-bôl nyert információink alapján mind a készenléti, mind pedig a civil felhasználásra szánt TETRA frekvenciasáv nagy része szabad, tehát a rendszer telepítésének nincs mûszaki akadálya &endash; a sávban még használt néhány frekvencia pedig elôbb-utóbb hozzáférhetôvé válik. A finanszírozást kell tehát eldönteni &endash; de erre létezik egy kítûnônek tûnô ajánlat.

A mûsorszórás után a távközlésben egyre markánsabban megjelenô &endash; egyebek között a nagy sebességû Internet-hozzáférést AM-mikro rendszeren keresztül biztosító ANTENNET szolgáltatás beindításával, az Eutelsat Digitális Platform megvalósításával és az Országos Transzport Hálózat létrehozásával jelentôs elôrelépést felmutató &endash; Antenna Hungária ugyanis állítja, hogy mindössze 3,5 milliárd forint közpénzbôl, egészen pontosan a társaság többségi tulajdonosa, az ÁPV RT. reorganizácós kerete terhére ekkora összeggel végrehajtandó tôkeemelésbôl, és további, nem közpénzforrásból elôteremtendô 20 milliárd forintból a magyarországi készenléti TETRA rendszer kiépíthetô. Csupán kormánydöntés szükséges ahhoz, hogy &endash; például ilyen módon &endash; a TETRA rendszert Magyarországon beláthatóan rövid idôn belül "tetô" alá lehessen hozni. (Egy Tetra rendszer kiépítésére, a szolgáltató és a szállítók kiválasztására többféle megoldás is lehetséges, az AH elképzelése mindenképpen megfontolásra érdemes. Remélhetôleg olyanfajta, a józan észnek ellentmondó lépés nem történik, hogy a Tetrát mint rendszert elvetik. A szerk.)

Nyilvánvaló azonban, hogy az új kormánynak nem ez lesz a legelsô gondja. A józan ész azonban azt diktálja, hogy a döntést ne halogassák sokáig &endash; legkésôbb az ôsszel mindenképpen pontot kellene tenni az ügy döntési szakaszának végére, hogy mielôbb elkezdôdhessék a kivitelezés érdemi munkája. Ilymódon Magyarország úgy léphetné át a következô évezred küszöbét, hogy az EU-országokkal mindenben harmonizáló, egységes készenléti kommunikációs rendszerrel vehetné fel a harcot bármely &endash; ilyen természetû &endash; kihívással.

F. Gy.


Mit tud a TETRA?

A TETRA egységes kommunikációs rendszer, amely nem ismer országhatárokat. Az alapmûködés a csoportkommunikáció elvén valósul meg, vagyis a kijelölt készülékek &endash; illetve az azokat használók &endash; és a központi diszpécser egy idôben egyszerre áll kapcsolatban egymással. A rendszer módot ad arra, hogy a diszpécser a feladatnak megfelelô hozzáférési csoportokat fél másodpercen belül létrehozza. A titkosításról háromszintû kódolás gondoskodik. A beszédkapcsolat mellett természetesen adatátvitel is megvalósítható - 2,4-28,8 kbit/sec sebességgel. A TETRA a GSM-nél is többet tud, mivel egymáshoz meghatározott közelségben levô készülékek egymással a központi hálózat használata nélkül is képesek kommunikálni &endash; tehát a TETRA rendszerû készülékek a központi hálózat által nem lefedett (árnyékolt) területeken is használhatóak.

Az Antenna Hungária 1998. augusztus 26-ai közgyûlése alig tíz percig tartott, mert a fô tulajdonos, az ÁPV Rt. indítványára a közgyûlést bezárták. Nem született tehát döntés a rég várt tôkeemelés és az ehhez kapcsolódó okirat módosítás ügyében &endash; és így az AH Tetra terveit illetôen sem. A társasági törvény szerint szeptember 30-áig el kell fogadni a társaság 1997-es konszolidált mérlegét &endash; az ehhez szükséges újabb közgyûlés idôpontját pedig 30 nappal korábban meg kell hirdetni...

(A cikk írása óta ez megtörtént, viszont lekerült a napirendrôl a tôkeemelés, bekerültek helyette a személyi kérdések... Újabb Mahíros? A szerkesztô.)

vissza, tartalom, honlap


Nagyobb hatósugár változatlan eszközökkel

Fedjük le a tengereket

Mint azt elôzô számunkban már beharangoztuk, új szoftvermegoldással állt elô a Motorola cellás infrastruktúráját fejlesztô csoportja, a Motorola CIG. A GSM bázisállomásokban alkalmazott új szoftver a maximális, 35 km-es hatósugarat több, mint 120 km-re növeli anélkül, hogy a berendezéseket ki kellene cserélni. Az Extended Range Cell névre hallgató rendszert elsôként a spanyol Movistar névre hallgató hálózaton szolgáltató Telefonica Moviles vezette be Mallorca szigetén.

A Motorola az Extended Range Cell rendszert tipikusan olyan területek ellátására tervezte, ahol nagy, ritkán lakott, viszonylag lapos területeket kell ellátni szolgáltatással. Az ilyen területeken nincs szükség nagy forgalomáteresztô képességre, ugyanakkor a bázisállomások telepítési költsége igen magas. Nem mindegy tehát, hogy az adott területet 8&endash;10 bázisállomással vagy egyetlen darabbal lehet kiszolgálni. A rurál területek mellett azonban a megoldás igen jól használható tengerpartok mentén vagy olyan helyeken, ahol kiterjedt szigetvilág tartozik az országhoz. A kísérletre ezért került sor Mallorca szigetén, mert Mallorca és Ibiza között, ahol komp szállítja az utasokat, a távolság éppen 120 km.

A tesztelés folyamán egyaránt használtak gépkocsiba épített és kézi készülékeket, valamint a két sziget közötti kompjáraton is vizsgálták az összeköttetéseket. A Telefonica Movile és a Motorola által közösen végzett tesztek alapján úgy tûnik, a megoldás bevált, a bázisállomástól 121 km-re távolodott készülékek még jó minôségben együtt tudtak mûködni a hálózattal. A megoldás vélhetôen igen népszerû lesz a halászok körében, valamint a vízi turisták és a vitorlázás szerelmesei között is.

Elsô pillanatra talán meglepôen hangzik, hogy a 35 km-es határ 120 km-re emelése szoftvereszközökkel történt, de rögtön megértjük a dolgot, ha megvizsgáljuk, mitôl 35 km a cellasugár elvi felsô határa. Attól függôen, hogy a mobil készülék közel van a bázisállomáshoz vagy távol, a köztük folyó információváltás rövidebb vagy hosszabb ideig tart. Mivel a kiadott jelzésre adott válaszjelnek a távolságtól függetlenül ugyanabban az idôrésben kell megérkeznie, ezért egy 64 bitnek megfelelô hosszúságú védôperiódus van a rendszerbe beépítve.

Egy bit ideje 3,69 mikroszekundum, így a védôperiódus maximális hossza 236 mikroszekundum. Ha a terjedésbôl származó késleltetés ennél az idôhatárnál nagyobb, akkor a kapcsolat szétesik. Ennyi idô alatt a rádióhullámok 70 km-t tudnak megtenni oda-vissza, tehát a készülék legfeljebb 35 km-re lehet a bázisállomástól.

A Motorola CIG az új szoftverrendszerrel azt tette lehetôvé, hogy a válaszjelek még a következô idôrés végéig is megérkezhessenek. Ezzel a megoldással egy teljes idôréssel &endash; 156 bitnyi idôvel &endash; megnövelte a védôperiódus hosszát, ami így 220 x 3,69=812 mikroszekundumra növekedett. A rádióhullám ennyi idô alatt már 243 km-t képes oda-vissza megtenni, azaz a maximális távolság 121,5 km lehet.

Bartolits I.

vissza, tartalom, honlap


Módosultak a GSM telefonszámok

800 ezer szám változott

Alig érzékelhetô zökkenôk mellett szeptember 12-én hajnalban a két hazai GSM szolgáltató telefonszámai hatjegyûrôl hétjegyûre változtak. Innentôl kezdve az eddig megszokott hatjegyû hívószám elé mindkét társaság elôfizetôinek telefonszámai esetében még egy 9-es számot kell tárcsázni. Ennek értelmében külföldrôl +36 30 9xxxxxx, illetve +36 20 9xxxxxx módon kell a két céghez tartozó számokat hívni. Belföldön értelemszerûen a +36 helyett 06-ot kell bebillentyûzni. A változás érintette mindkét cég üzenetközpontját is, így a hangposta, valamint az SMS üzenetközpont számait is 9-essel kell ezentúl kezdeni.

Az átállás megkönnyítésére átmeneti ideig még a régi számokon is elérhetôek lesznek az elôfizetôk Nagyon fontos, hogy a háromjegyû segélyhívó számok változatlanok maradtak, mint ahogy a két GSM szolgáltató körzetszáma, azaz a 20-as és a 30-as is változatlan maradt. Nem változtak továbbá a telefonszámok a Westel Rádiótelefon Kft. elôfizetôinél sem.

Tulajdonosváltás a Pannon GSM-nél

A Tele Danmark a Pannon GSM-ben levô 23,2 százalékos részesedésének mintegy 70 százalékát adta el körülbelül 160 millió dollár értékben. A részvényeladás háttere, hogy az Ameritech nemzetközi távközlési vállalat &endash; amely a Matávban levô részesedése révén tulajdonosa a Pannon piaci versenytársának, a Westel 900-nak is &endash; megvásárolta a TeleDanmark többségi tulajdonát. Ezzel az Ameritech közvetett módon mindkét magyarországi GSM szolgáltatóban részesedéshez jutott, ezért volt szükség a Tele Danmark részérôl a részvénycsomag részbeni eladására. Más változás is történt a részvényesi struktúrában. A Wallis Holding ugyanis a 100 százalékos tulajdonában levô MediaTel Holding Rt-re forgatmányozta a Pannon GSM-ben meglévô összes részvényét. Így a Pannon GSM tulajdonosai a KPN Telecom BV (Hollandia) 26.79, a Tele Danmark A/S (Dánia) 3.87, a Telenor Invest A/S (Norvégia) 23.43, a Sonera Holding NV (Finnország) 20.9, a MediaTel Holding Rt. 15.18, a PTT Telecom Hungary Kft. 2.69, a Tele Danmark Hungary Kft. 2.69, a Telenor Hungary Kft. 2.35, valamint a Sonera Asset Management Kft. 2.1 százalékban.

Új Westel 900-as szolgáltatások

A Reuters-szel, a világ vezetô hír- és pénzügyi információ szolgáltatójával kötött szerzôdés értelmében a GSM távirat fogadására alkalmas készülékkel rendelkezôk értékes információkat fogadhatnak készülékükön. Magyar és angol nyelven pénzügyi információkat, többek között tôzsdei indexeket, bankközi betéti kamatlábak, deviza keresztárfolyamok értékeit, hazai és nemzetközi tôzsdéken jegyzett magyar részvények árfolyamadatait kérhetik le mobiltelefonon az érdeklôdôk. Az információk közvetlenül a nemzetközi Reuters Terminál szolgáltatásból érkeznek, melynek adatait folyamatosan frissítik. Szintén a Westel 900-zal kapcsolatos hír, hogy újabb kapcsolóközpontokat adtak át Budapesten, több mint egymilliárd forintos beruházással. A központokban a világon jelenleg ismert leggyorsabb processzorokat alkalmazzák. Emellett a cég saját fejlesztésû ügyfélinformációs és számlázási rendszert is bevezetett kétéves fejlesztômunka eredményeként. A Jazz nevû rendszer segítségével a cég képes megbirkózni a 2000. év számítógépes problémájával is.

vissza, tartalom, honlap


Mobilszámváltozás

Fél év alatt készült fel a Matáv

Öt év telt el a GSM-hálózatok indulása óta, s fejlôdésük máris szükségessé teszi, hogy a hívószámok hétjegyûre bôvüljenek. Az átállás idôpontja a szeptember 11-érôl 12-ére virradó éjszaka, azon belül 12-én nulla óra.

A Matávra, mint vezetékes szolgáltatóra ezzel kapcsolatban az a feladat várt, hogy elérhetôvé tegye ezeket a számokat saját hálózatáról. Az ezzel kapcsolatos munka az év elején kezdôdött a mûszaki megoldások kidolgozásával, majd a tényleges átalakítások végrehajtásával folytatódott &endash; tájékoztatott Kozma Béla, a Matáv mûszaki fôigazgatója. A munkálatok szeptember 5-ére befejezôdtek és az utolsó tesztelések végrehajtásával 12-én az átállás megtörténhetett.

Kozma Béla szavai szerint ez az elsô olyan áttérés, amikor a Matáv egy másik szolgáltató miatt alakítja át a hálózatát, ami egy többszolgáltatós környezetben természetes dolog.

Az áttérés mikéntjét elôször a mobilszolgáltatókkal egyeztették, majd a hatóságokkal együtt kellett meghatározni, melyik legyen az a szám, ami az elôfizetôi számok elé kerül. Ez a kilences lett. Az így született elvek alapján dolgozták ki a mûszaki megoldásokat és egy kora tavaszi idôpontban kezdték meg az átalakítási munkálatokat. Az átalakítás alapvetôen a mechanikus központokat érintette, ahol hosszadalmasabb volt a munka. Itt a számértelmezést kellett megváltoztatni, illetve be kellett építeni azt, hogy a mobilok felé ezt a megnövekedett számhosszúságot értelmezni tudják.

Az elektromechanikus központoknál az átalakítást a Matáv partnercégei, a BHG, a Hungarocom, a Telorg végezték a velük kötött szerzôdés értelmében. A digitális központoknál a könnyebben elvégezhetô megoldásokat alapvetôen a Matáv saját rendszermérnökei dolgozták ki. Ebben segítséget nyújtottak a partnercégek, de a központokban tényleges átalakításra nem volt szükség.

Nagyobb mértékû volt az átalakítás ebben az esetben a mobilközpontoknál, mint a vezetékes szolgáltatóknál. A mobiloknál ugyanis a teljes adatbázist át kellett alakítani, míg a Matávnál csak egy forgalomirányítási és számanalizálási változtatásra volt szükség. Mindennek ellenére azért tartott ilyen hosszú ideig az átállás, mert a Matáv sokféle központjára egyedi megoldásokat kellett kidolgozni.

Fontos megjegyezni, hogy ez a változás nem érinti a kék és zöld számokat, mert azok a mobilhálózattól függetlenek. Így a korábban meghirdetett 40-es és 80-as szám változatlan marad. Az átalakítás végeztével egy vizsgálattal szûrik ki a hibákat, de folyamatosan ellenôrizni is fogják azt, hogy van-e olyan fel nem tárt hiba, amit el kell hárítani. Szintén fontos: a 450-es Westel számok nem változtak!!!

h. e.

vissza, tartalom, honlap


Teszteltük Motorola d520-ast

Megéri az árát

Közel fél évvel ezelôtt (Modem Kor, 1998. április) a CeBIT kapcsán már röviden bemutattuk a Motorola d520-as készülékét, melyet most alkalmunk volt jobban is megismerni. A készülékrôl tudni kell, hogy a kispénzû rétegnek szánták, tehát nem szabad az extra tudású csúcskészülékekhez mérni a tudását. Kézbevételekor úgy gondoltuk, minden, ami az alapvetô funkciókon kívül tud a készülék, szinte ajándék az alacsony, 20 ezer forint alatti árért.

Nos, az elsô pár perc után ebben a tekintetben kellemesen csalódtunk. A készülék szolgáltatásai, kezelése a Motorola csúcskészülékének, a StarTAC-nek a filozófiáját követi, csak kicsit szûkebb formában. Ugyanúgy megtalálhatók a készüléken a gyors, egyszerû hozzáférést biztosító szolgáltatások, mint a bátyjánál. A SIM kártya telefonkönyvének elsô tíz száma például egyetlen gombnyomással hívható, de benne van a d520-ban is a StarTAC-nél jól bevált gyorsmenü is, a különbség annyi, hogy annak összeállítása gyárilag rögzített. Az egyszerû, de jól olvasható kijelzôn is minden szükséges kijelzés megtalálható.

A készüléken a jelzôhangok is beállíthatók, tizenkétféle csengetési hang, különbözô billentyûhangok programozhatók, emellett 16 nyelven képes a d520 a feliratok megjelenítésére. A StarTAC-nél jól bevált idômérô szolgáltatások is igénybe vehetôk, leolvasható az utolsó hívás, az összes hívás idôtartama, s külön a készülék élettartammérô számlálója. Figyelmeztetô hangok is programozhatók, melyek emlékeztetik a felhasználót az elôre beállított idôtartam lejártára az elmélyült beszélgetés közben.

Az alapkategória ellenére megtalálhatók az összes biztonsági kódok, védelmek a készülékben, s a gyorsmenübôl lehet lezárni a készülék billentyûzetét is.

A készülék külsô kivitelén a viszonylagos egyszerûség és az átlagos méretek azért elárulják, hogy a d520 az alsó árkategóriába tartozik, de ugyanakkor a kezelése egyszerû és súlya sem túl nagy: a saját 650 milliamperórás akkumulátorával mindössze 170 gramm. Nincs viszont a készülékben vibrátoros hívásjelzô, ikonos LCD-kijelzô, billentyûzetet takaró flip és egyéb nyalánkság, hiszen ezek tetemesen növelnék a vételárat. Ügyes megoldás, hogy az akkumulátor helyére négy ceruzaelem is behelyezhetô, melyek két-három órányi beszélgetési idôt biztosítanak. A készülék saját akkumulátora egyébként három órányi beszélgetést vagy 60 óra készenlétet biztosít, átlagos használat esetén tehát másnaponként tölteni kell. Kapható azonban a készülékhez 1100 milliamprerórás akkumulátor is, mely 5 óra beszélgetési idô vagy 100 óra készenlét táplálására alkalmas, ehhez azonban a készülék hátlapját is ki kell cserélni egy öblösebb formájú zárólemezre.

B.I.

vissza, tartalom, honlap


Kipróbáltuk a Motorola cd930-ast is

Kétnormás zsebifon

Most élesben is kipróbálhattuk a tavaszi Cebiten bemutatott Motorola cd930-as kétnormás GSM telefonkészüléket. Külsô megjelenésére talán nem olyan dizájnos, mint a StarTac, ellenben beépített tudása szinte semmiben sem marad el attól. Kijelzôje éles kontrasztú, bármilyen megvilágításban jól láthatók rajta a feliratok. Súlya mindössze 14 deka a közepes kapacitású akkumulátorral. Billentyûzete csak erôsebb, határozott gombnyomásra reagál, ennek megvan az az elônye, hogy véletlen gombnyomástól, hívásoktól jobban védett. Menürendszere könnyen kezelhetô és megtanulható, sôt, a 85-ös StarTac szoftveréhez képest egy-két dolgot könnyebben elérhetôvé tettek. Gyorsabban tölti fel bekapcsolás után a mûködéshez szükséges szoftvert is, így ezen nem kell várni egy percnél is többet, hogy hozzáférjünk a készülékben levô telefonkönyvhöz.

Számos, ilyen rövid terjedelemben szinte fel sem sorolható funkcióval rendelkezik, csak ízelítôül néhány: 100 telefonszám tárolása a memóriában; beépített három perces, egygombos hangrögzítési lehetôség; SMS fogadás és küldés, fax- és adatátviteli lehetôség; SIM Tool Kit; választható vibrálás csengetéses kijelzés helyett; beépített óra és így tovább. A gyári adatok szerint az 1000mAh-ás akkumulátorral akár 210-270 perc beszélgetési idô, illetve 90-105 óra készenléti is idô elérhetô a készülékkel. Ennek körülbelül 80 százalékát sikerült elérni, igaz, azt nem tudjuk, hogy a készülékben levô nem új akkumulátor mennyire ludas ebben.

Hasznos dolog az alapcsomag részét képezô övcsipeszes tartó, így a zakózsebekben nem kell kotorászni, nem akad bele a bélésbe az antenna hegye. A készülék kétnormás képességeit idehaza még nem tudtuk kipróbálni, csak egy teszthívás erejéig, amikor is egy pilot célra lerakott bázisállomás hatósugarába tévedtünk... Tartozékként nemcsak autós kihangosítót, hanem headsetet is rendelhetünk, így telefonálás közben a jegyzetelés sem kényelmetlen. Összességében az a szubjektív vélemény alakult ki bennünk, hogy a készülék jobb, megbízhatóbb a 85-ös StarTac-nél, miközben lényegesen olcsóbb annál. Igaz, annak új változata minden bizonnyal magasabbra helyezi majd a mércét. A cd 930-as mindenesetre megfelelô választás mindazoknak, akik az átlagosnál több funkciót és kényelmet várnak el egy mobiltelefontól, de fontos számukra a készülék ára is.

(b-j)

 

  vissza, tartalom, honlap