CÍMLAPSZTORI

Modern "jobbágyfelszabadítás"

Világhódító mobiltelefónia

Tíz évvel ezelôtt nem sokan jósolták volna meg a mobiltelefónia ilyen mértékû hódítását, még azokban az országokban sem, ahol már akkor is sokan használták ki az elônyeit. Ha a világon összesen üzemelô telefonvonalak számát és gyarapodásuk ütemét nézzük, akkor az látható, hogy a mobiltelefonok száma jóval nagyobb ütemben nô, és míg egy-két évvel ezelôtt csak a világ telefonjainak mintegy tíz százaléka volt mobiltelefon, addig 2000-re ez az arány meghaladhatja a 30 százalékot is. Ebbôl a térhódításból egyre nagyobb szeletet mondhat magáénak az immár világszabvánnyá vált GSM, illetve a belôle evolúcióval kifejlôdô rendszerek, mint például az 1800 megahertzes GSM. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy a japán gyártók és szolgáltatók támogatásával a harmadik generációs mobiltelefon rendszerek (UMTS) születôben lévô szabványa is építkezik a GSM bizonyos alapelemeire, így a GSM-rôl szerves fejlôdéssel lehet majd áttérni 2003 körül egy olyan rendszerre, amelyben a mobil képtelefon is hétköznapi szolgáltatássá válhat.

A mobiltelefónia kezdetei még az '50-es évekre nyúlnak vissza, de nagyobb mértékû elterjedésük a nyolcvanas évek elején kezdôdött a skandináv államokban (NMT rendszerek), illetve Észak-Amerikában. Az elmúlt évtized végén kezdtek el gondolkodni egy digitális, korszerû, egységes cellás rádiótelefon rendszer szabványainak megalkotásán Európában. Ebbôl született meg a GSM rendszer, amelynek elsô kisérleti hálózatait 1991-ben, a négyévenkénti ITU World Telecom kiállításon mutatták be.

Hazánkban cellás rádiótelefon rendszer 1990 ôszén kezdett el mûködni 450 megahertzen, a Westel Rádiótelefon Kft. szolgáltatásában. Bár már sokan akkor gondoltak az akkor még pán-európai digitális mobilrendszernek nevezett GSM bevezetésére, a tender kiírására végül csak 1993-ban került sor. A két GSM szolgáltató 1994. márciusának végén indította el szolgáltatását. Piacra lépésük azonnal számos változást hozott. Amíg csak egy mobiltelefon rendszer létezett, elég magas volt a rendszerbe lépési díj, emellett nemcsak a hívó, hanem a hívott fél is fizetett a hívásért. A versenytársak megjelenésével a Westel Kft. belépési díja is a GSM szolgáltatók szintjére csökkent, és ezután már csak a hívó félnek kellett fizetni a hívásokért. Érdekes módon, a GSM megjelenése hazánkban nem szorította partvonalra az NMT rendszert, hiszen 1994. tavasza óta a Westel Kft. is majdnem megkétszerezte elôfizetôinek számát. Sôt, a Radio Design nevû svéd cég fejlesztései révén még akár az is elôfordulhat, hogy az általuk kitalált megoldással újjáépítve a 450 megahertzes rendszer számos paraméterben a GSM elé kerülhet. Ez azonban az elkövetkezô egy-két évben kiderül.

Az elmúlt évek azért mégiscsak a GSM diadalmenetérôl szóltak. Minden elôzetes prognózisra és várakozásra rácáfolva a magyar piac az 1994. elején vártnál legalább 4-5-ször jobban növekedett. Ma már több, mint 750 ezer mobiltelefon elôfizetô van az országban, és ez az érték &endash; a lakosságszámra vetítve &endash; számos nyugat-európai országénál jobbat mutat. Csak az érdekesség kedvéért pillantsunk vissza az 1994. márciusi belépési és percdíjakra a maiakkal öszszevetve: A Westel Kft.-nél akkor 35 ezer (vidéken) és 75 ezer forint volt (a fôvárosban) a beugró, ma egységesen 25 ezer. A percdíjak 20-34 forint között mozogtak csúcsidôben, és 7-12 forint volt éjszaka. Ma 21,50 és 62,1 forint között van a csúcsidei, 25,5 forint az éjszakai percdíj.

A Westel 900 GSM Rt-nél 1994. márciusában 25 ezerért lehetett a rendszerbe lépni, ma ez száz forint híján csak 20 ezer. A percdíjak 22-36 forint között mozogtak csúcsidôben a mai 31-99 forinttal szemben. Éjszaka 17-28 forint között ketyegett a számláló akkor, 22,4-48 forint között mozog ma.

A Pannon GSM Rt. az 1994-es 25 ezerrôl 20 ezerre csökkentette a belépési díjat, percdíjai pedig a négy évvel ezelôtti 17-27 forintról 49-93,1 forintra nôttek csúcsidôben. Éjszaka 11-21 forintért kínálták a beszélgetést akkor, 29 forintba kerül ma. Ezek az adatok értelemszerûen az akciók, eseti kedvezmények nélküli értékeket mutatják. A havi elôfizetési díjak nagyságrendjei mindhárom cégnél változatlanok maradtak. (Ja, és ezek ÁFA nélküli árak.)

A három mobiltelefon szolgáltató által összességében a hálózatok fejlesztésére, kiépítésére, a koncessziós díjak fizetésére költött összegek most már az egy milliárd dollár környékén vannak. Amennyiben a szakminisztérium valóban kiírja idén az 1800 megahertzes tendert, akkor a piac legalább egy további új szereplôvel is bôvülhet, ami újabb lökést adhat a hazai piac fejlôdésének. A nemzetközi tapasztalatok arra is mutatnak példát, hogy nemcsak a GDP nagysága hat a telekommunikáció, azon belül a mobil iparág fejlôdésére, hanem a távközlés fejlettsége is lehet húzó- vagy visszatartó erô a GDP-re nézve. Ebbôl a szempontból pedig éppen az lehet az elônyös, ha a távközlés a GDP alapján egyébként elvárható értékeknél fejlettebb, mert ez pozitívan hat vissza a gazdaság egészére.

B. J.

 

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre

 


Cebit &endash; rádiós kommunikáció

Már a vízcsapból is mobiltelefon...

GSM hódítást láthattunk a múlt hónapban Hannoverben a Cebiten is. Teljes körképet adni a mobil kommunikációt bemutató 26-os pavilon választékából természetesen lehetetlenség, ehhez egy több száz oldalas kiadvány sem lenne elég. Mégis megkísérlünk kiemelni néhány érdekességet abban bízva, hogy ez az összeállítás jól érzékelteti a mobiliparban várható fejlôdés menetét.

Kezdjük sétánkat az Ericsson standján. Az egyik újdonság a TH688-as készülék, mely egy GSM 900-as és egy DECT készülék egyben. A készüléknek Jan Ahrenbring, a mobil üzletág alelnöke nagy jövôt jósol. A szabványos DECT interfésznek köszönhetôen a TH688 egyaránt együtt tud mûködni a munkahelyi alközponttal, az otthoni DECT zsinór nélküli készülékkel, a kettô között pedig a GSM üzemmód biztosítja, hogy ezzel az egyetlen készülékkel bárhol a legalacsonyabb költséggel elérhetô legyen a tulajdonosa. A 219 grammos készülék a GSM-hálózaton közel 4 órás, a DECT-hálózaton több, mint 14 órás beszélgetési idôt tesz lehetôvé az igen vékony akkumulátorral. A másik újdonság az SH 888-as készülék, mely szintén kétsávos, de ez a változat a GSM 900 és 1800 megahertzes változata között vált automatikusan üzemmódot. Az SH 888 erôsen felkészült a legkülönbözôbb adatátviteli alkalmazásokra is. A készülék tartalmazza a PC-hez csatlakozó modemet is, sôt lehetôséget biztosít a vezeték nélküli számítógépes csatlakozásra is infravörös csatlakozója segítségével. A készülék súlya ennek ellenére csak 195 gramm. Hogy ebbôl mennyi az inframodem? Az is kiderült, mert a DI 27-es kiegészítô ezt tartalmazza önálló modulban, bármelyik Ericsson készülékre rácsatlakoztatható módon, s a modul mindössze 10 grammot (!) nyom.

PC kapcsolat kábel nélkül

Az inframodem fontossága rögtön világossá válik, ha megnézzük az MC16-os palmtopot. Ez a mobil adatkommunikációhoz kifejlesztett, tenyérben elférô számítógép rendelkezik infravörös csatlakozóval, s Windows CE 2.0-s operációs rendszere alatt a legkülönbözôbb alkalmazások megtalálhatók, beleértve a Word, Excel és Internet Explorer funkciókat. Természetesen az MC 16 egyben naptár, programszervezô és telefonkönyv is. Az akkumulátorokkal együtt 442 grammos palmtop az SH888-cal vagy egy régebbi 600, 700 vagy 800-as sorozatú készülékkel és a DI 27-tel egy teljes értékû mobil irodát alkot, 1 kg össztömeg alatt.

A Nokia standján a legnagyobb sláger az új kommunikátor, a Nokia 9110-es volt. Ez a készülék már kisebb, könynyebb, mint a 9000-es volt, így már valóban jól zsebre rakható. A 249 grammos készülék telefonos része már grafikus kijelzôt használ, míg a palmtop rész háttér-megvilágításos LCD kijelzôt kapott. A Windows kompatibilis segédprogramok tovább növelik a kommunikátor hatékonyságát, mely természetesen továbbra is alkalmas az e-mail, a fax és az Internet használatára. Újdonság viszont a 4 megabájtos cserélhetô memóriakártya, melynek segítségével várostérképet, szótárat vagy részletes technikai leírást is vihetünk magunkkal, s bármikor a telefonba bedugva, hozzáférhetünk a rajta lévô információhoz.

A Nokia egy másik felhasználói körre gondolva a CeBIT-en mutatta be az exkluzív külsôvel rendelkezô, ugyanakkor kicsi és könnyû 8810-es készüléket. "Egy olyan készüléket szeretnénk az erre fogékony ügyfeleink kezébe adni, mely olyan, mint egy finoman kidolgozott karóra vagy egy elegáns töltôtoll" &endash; nyilatkozta Frank Nuovo, a Nokia vezetô formatervezôje. Az egyszerû , legömbölyített vonalvezetés, a tökéletes ezüst fémfelület valóban eleganciát sugároz és háttérbe szorítja a legtöbb mobil technokrata megjelenési formáját. Csak a legszükségesebb nyomógombok vannak szabadon, a többit a lecsúsztatható védôlap takarja.

Protokollhoz illôen

A bálteremben is versenyképes elegancia mögött egy nagyon is igényes készülék rejtôzik. A 8810-es már háromféle beszédkódolóval rendelkezik: egyaránt képes a standard Full Rate (teljes sebességû), a takarékos Half Rate (feles sebességû) és az igen jó minôségû Enhanced Full Rate (kiterjesztett sebességû) üzemmódra. A készülék 32 nyelven tudja kiírni a menüt, 35 különbözô csengetést lehet beállítani, található benne naptár, kalkulátor, sôt háromféle játék is (a tervezôk nyilván a sok unalmas protokolláris kötelezettségre is gondoltak).

A Siemens két különbözô kétsávos telefonnal is képviseltette magát. Az S15 névre hallgató modell a kétféle GSM-sávon tud mûködni automatikus átváltással. A 185 grammos készülék 80 órás készenlétre vagy 3 órás beszélgetésre alkalmas akkumulátorral van felszerelve. Az S16 névre hallgató modell &endash; mely 1998 nyarán fog megjelenni a piacon &endash; a 900 megahertzes GSM mellett az Amerikában használatos 1900 megahertzes GSM rendszerrel tud együttmûködni. A készülék egy meghatározott vevôkörnek készült, akik rendszeresen utaznak az USA azon területeire, ahol ez a rendszer terjedt el. A készülékben egy naptár és kalkulátor is található, tovább növelve a tulajdonos kényelmét. A hoszszabb használati idôt a bôvített teljesítményû &endash; 220 órás készenlétet vagy 10 órányi beszélgetést lehetôvé tévô &endash; 1800 milliamperórás akkumulátor biztosítja.

Az igazi sláger azonban nem ez, hanem a legújabb DECT készülék volt a Siemens háza táján. A készülék ugyanis a DECT rádióinterfészhez illeszkedve videotelefonként üzemel a beépített minikamera és az aktív TFT mátrixos display segítségével. A H.263-as videoátviteli ajánlás szerint mûködô készülék a hangon kívül 10 képet visz át másodpercenként négy DECT-csatorna együttes felhasználásával.

 

Ceruzaphone

Az Alcatel sem maradt újdonság nélkül a CeBIT-en: bemutatták a One Touch COM készüléket, mely egy GSM rádiótelefon, egy menedzsernaptár és egy Internet e-mail hozzáférés szerencsés találkozásából született. A kisméretû készülék mindössze 230 gramm súlyú. A megszokottól eltérôen a készüléknek egy 80x40 mm-es teljesen grafikus kijelzôje van, mely érintésre mûködik. Nem kell tehát a hagyományos billentyûket nyomogatni, elég egyszerûen a mellékelt íróvesszôvel megérinteni a megfelelô ikonokat és a programok máris elindulnak. Hogy milyen programok? Nos, a One Touch COM részletes programszervezô naptárat, jegyzetfüzetet, telefonkönyvet, kalkulátort és világórát tartalmaz. A kijelzô lehetôséget ad e-mail küldésére és fogadására, SMS üzenetek kezelésére. Sokat utazók számára fontos elôny, hogy a GSM üzemmód kikapcsolt állapotában a repülôgépen elô lehet készíteni az elküldendô üzeneteket, elektronikus leveleket, melyeket leszállás után máris továbbítani lehet, míg megjönnek a csomagok. A készülék 1998 áprilisában lesz hozzáférhetô, Németországban 1500 márkás áron.Ugyancsak a CeBIT-re idôzítette az Alcatel a One Touch POCKET nevû készülék bemutatását. Az amerikai Unwired Planet Inc. céggel közösen kifejlesztett 128 gramm súlyú készülékbe Internet-böngészô is be van építve. A készüléket extra méretû, teljes terjedelmében grafikus kijelzôvel, valamint egy navigálást lehetôvé tevô billentyûvel látták el. A készülék HDML mikroböngészôje már a WAP (Wireless Application Protocol) nyitott szabványának megfelelô szerkezetben készült, s bár még a szabvány nem jelent meg, de az Alcatel rögtön a szabvány végleges változatának elkészültekor az annak megfelelô változattal fog a piacra lépni. Ezt 1998 júniusára tervezik.

Walkphoneman

A Sony is új készülékkel, a CMD-Z1PLUS névre hallgató kicsi, 195 grammos GSM rádiótelefonjával jelentkezett a CeBIT-en. A nyolcórás beszélgetési idô vonzóan hangzik, meglepô viszont, hogy ugyanakkor a készenléti ideje csak 50 óra a készüléknek. Tartalmaz viszont egy 20 másodperces beszédmemóriát, s 20-féle csengetési hang mellett akár a saját, egyedi csengetésünket is megkomponálhatjuk rajta. A készülék további érdekessége, hogy a menüben a szórakoztató elektronikai berendezéseknél divatos tekerôgombos megoldással navigálhatjuk magunkat.

A Philips is megjelent Synergy névre hallgató smart telefonjával, mely egyaránt alkalmas telefaxok küldésére és fogadására, Internet elérésre és e-mail küldésre, könnyen összeállíthatók rajta az SMS üzenetek. A 367 köbcentis és 380 grammos készülék egy 640x200-as érintô képernyôvel van felszerelve. A Synergy a Philips Ilium nevû rádiótelefonjához csatlakoztatva &endash; tulajdonképpen annak a hátára rögzítve &endash; mûködik. A készülék különlegessége, hogy a beépített Papyrus nevû karakterfelismerô szoftver szükségtelenné teszi a billentyûzet használatát. Természetesen, aki ragaszkodik a klaviatúrához, azt is elôhívhatja a képernyôre. A Synergy Európában 1998 második negyedévében kerül kereskedelmi forgalomba.

Megszaporodtak a gyártók

Általános tendenciaként azt is megfigyelhettük a Cebiten, hogy mára már boldog-boldogtalan GSM telefon gyártásából akar pluszbevételre szert tenni. A mobiltelefóniától viszonylag távol esô olyan cégek is erre adták a fejüket, mint például a leginkább nyomtatóiról elhíresült Kyocera. Ôk mindjárt belevágtak a közepébe, hiszen GSM telefonjuk kétnormás változatát is elkészítették &endash; mégpedig az ôsszel induló globális mûholdas Iridium rendszerre hangolva.

Az már tulajdonképpen nem is keltett különösebb meglepetést, hogy a Blaupunkt után más, az autórádiók gyártásában érdekelt cégek is rálltak a GSM telefonokra. Az ismertebb márkák közül megemlíthetô például a Kenwood.

dr. Bartolits István

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre


Mobiltelefon jövôkép Pannon szemmel

Az árak a Matáv díjaitól is függenek

Tíz évvel ezelôtt a magyar polgár mobiltelefont legfeljebb az amerikai filmekben láthatott &endash; ma pedig nem egy területen a hazai mobiltelefon cégekhez járnak tapasztalatszerzésre szerte a világból. György Miklóst, a Pannon GSM vezérigazgatóját arról kérdeztük, mennyiben hasonlítható össze a hazai mobiltelefon piac fejlôdése más országokéval?

&endash; Sok szempontból, különösen az elmúlt éveket tekintve nem igazán összehasonlítható a magyar piac fejlôdése más országokéval. Egészen 1997 közepéig, végéig ugyanis hiány volt vezetékes telefonból is, emiatt is sokkal dinamikusabb fejlôdést produkált az ország. Ez azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy ez a jövôben is így lesz. A gazdasági fejlettséget és fejlôdést kifejezô mutatószámok között azért vannak összefüggések, és a mobiltelefóniában a nyugat-európai görbékhez közelítünk.

&endash; A skandináv államokban körülbelül 10&endash;15 százalékos piaci elterjedtség után szinte exponenciálisan felgyorsult a mobiltelefónia térhódítása. Elképzelhetô-e, hogy ez a modell lesz majd érvényes hazánkra?

&endash; Az észak-európai országokban a mobiltelefóniának sokkal régebbi hagyományai vannak, kezdve még az analóg, NMT rendszerekkel. Ott a mobilpiac még a '80-as évek elején indult el. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy életszinvonal terén Európában a skandináv államok az elsôk között vannak, tehát a fizetôképes kereslet is eleve nagyobb. Végül, de nem utolsósorban a sajátos földrajzi tényezôk is segítették a mobiltelefónia térnyerését. Azok az országok nagy kiterjedésûek, viszonylag ritkán lakottak, és a kapcsolattartási igények kiszolgálására gazdaságossági szempontok miatt is kézenfekvô volt a mobil távközlési iparág. Húsz-huszonötéves távlatban viszont egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy ugyanazt az elterjedtséget mi is elérjük &endash; Finnországban nemrégiben lépték át a 40 százalékot.

&endash; Mennyiben korlátja a mobilpiac fejlôdésének a hazai gazdaság fejlettsége, mondjuk az egy fôre jutó GDP értéke? El lehet ettôl szakadni tartósan?

&endash; Az egy magyar sajátosság, hogy szeretünk mindig egy kicsit tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér. Ezt azért hosszabb távon tartósan nem tudjuk megtenni. Tehát ebben az értelemben a GDP valóban egyfajta korlát. Az is igaz azonban, hogy egy fejletlenebb állapotból történô gyors fejlôdésnél egy ország bizonyos lépcsôfokokat átugorhat, nem törvényszerû, hogy ugyanazokat az utakat járja be, mint más, a felzárkózást korábban, lassabb idô alatt végrehajtó országok. Ha a gazdaság megerôsödésével párhuzamosan végre kialakul egy erôs középosztály, annak körében a GDP-bôl következô értéket jóval meghaladó elterjedtséget is elérhetünk a mobiltelefónia terén.

&endash; Milyen körülmények között lehet arra számítani, hogy a mobiltelefon percdíjak nemcsak relatív, hanem abszolút értékben is csökkenjenek?

&endash; Ez valahol egy kicsit a "tyúk és a tojás" esete is. Vonzóbb percdíjak mellett gyorsabb lehet a fejlôdés, és nagyobb tömegû elôfizetô esetén kisebb árrés mellett is jobban járhat a szolgáltató. Azonban ez a Matávtól is függ, hiszen ôk 2002-ig monopolhelyzetben vannak a távolsági beszédátvitel terén. A mobiltelefonok felhasználói pedig jelentôs részben olyan hívásokat bonyolítanak, amelyeknél a Matávnak is kell fizetni összekapcsolási díjat. Ezt a díjat a Matáv pedig éppen most emelte fel &endash; miközben a nyugat-európai tendencia az ilyen irányú díjak csökkenését mutatja. Tehát azt gondolom, a kérdésre megnyugtató választ a mobiltelefon szolgáltatók 2002-tôl tudnak adni.

&endash; Mennyiben eshet egybe a potenciális piac hosszabb távon a lakosság 14 év feletti részével?

&endash; Néhány éven belül akár a karórához hasonlítható tömegcikké is válhat a mobiltelefon. Az is elképzelhetô, hogy valakinek több mobiltelefonja legyen &endash; mint ahogyan arra ma is találunk példát. Tehát igen magas százalékot is elérhet idôvel az elterjedtsége. Az azonban még jó néhány évig igaz marad, hogy a lakosság egy jelentôs része, 2-3 millió ember a létminimum közelében fog élni, és az ô számukra a mobiltelefon luxuscikk marad.

&endash; Néhány éve még kicsit a science fiction körébe sorolhattuk a különbözô képtelefonálási megoldásokat, különösen mobiltelefonra "hangolva". A harmadik generációs mobiltelefon rendszerek készülô szabványait nézve ez talán már nem is olyan távoli.

&endash; Nemrégiben láttam Hannoverben a Cebiten a japánok mobil képtelefonját. Azt hiszem, 2003-2005 körül hazánkban is realitás lesz, hogy ilyen készüléket használhassunk. Természetesen azért ez luxuscikk, és mint ilyen, nem az olcsó áruk körébe fog tartozni.

*

A kultúra szponzorai

Már negyedik éve támogatja a Pannon GSM Rt. a magyar kultúra egyik kiemelkedô intézményét, a Magyar Nemzeti Galériát. Az elôzô számunk lapzártája után aláírt támogatási szerzôdés révén továbbra is a Galéria elsô számú mecénása marad a mobiltelefon társaság. A megállapodás értelmében a kiállítások rendezésének, kiadványok megjelentetésének, mûtárgyvásárlásnak és állagmegóvó munkáknak a költségeihez járulnak hozzá a Pannonosok. A négy éve tartó együttmûködés tette lehetôvé többek között a Pannonia Regia középkori kiállítást, a nagybányai mesterek mûvészetét bemutató tárlatot, valamint a nemrég megrendezett "Arany érmek, ezüst érmek, múlt századi mûpártolók, mecénások" címû kiállítást, valamint a március hónapban megnyílt Rippl-Rónai mûveit bemutató tárlatot. A kiállítások mellett a támogatásra kapott összeg tette lehetôvé többek között a Magyar Nemzeti Galéria számára Derkovits Gyula: Mi ketten és Szônyi István: Esernyôk címû képeinek megvásárlását.

B. J.

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre


Ezt is a Cebiten láttuk

A világ legkönnyebb mobiltelefonja

Az egyik legnagyobb kiállító a mobilkészülékek pavilonjában a Motorola volt. Újdonságaik között a legnagyobb sikert az új StarTAC 130 készülék aratta. Elsô pillantásra azt hihetnénk, hogy ez a jól ismert készülék, de aztán hamar kiderül, hogy súlya és méretei tovább csökkentek. A mindössze 87 grammos készülékben már csak a kis SIM kártya dugható be, mert a nagyobbik kártya méreténél már kisebb a készülék. A világ legkisebb készülékénél továbbra is megtartották a "cserélj és folytasd" akkumulátor-technikát, amivel tetszôlegesen hosszú beszélgetési idô elérhetô. Egyetlen akkumulátorral is nôtt a készülék használati ideje, a legkisebb 40, a legnagyobb pedig 100 órás készenléti idôt képes biztosítani, ami beszédidôre lefordítva 2 illetve 4,5 órát jelent. A készüléknek október körül elkészül a kétsávos változata is, mely a GSM 1800-as hálózaton is használható lesz. Garami Csongor, a Motorola Infooffice Magyarország képviselôje elmondta, a készülék május körül kerül a piacra, és itthon is kapható lesz 100 ezer forint körüli áron.

Csak kétsávos változatban jelent meg viszont két új készülék, a cd920 és a cd930 jelû Motorola telefon. Ezek a teljes komforttal felszerelt készülékek &endash; melyek között a különbség minimális &endash; a nyáron kerülnek a piacra nettó 60 ezer forint körüli áron. A térhatású, grafikus kijelzôvel, órával, vibrátoros hívásjelzôvel ellátott készülékek akkumulátorkapacitása is tekintélyes: akár 10 órás beszélgetési idôre illetve 250 órás (több, mint 10 napos!) készenlétre is képesek a 2600 milliamperórás lítium-ion akkumulátorral. A teljesség kedvéért mindkét modell tartalmaz egy 3 perc kapacitású digitális hangrögzítôt is.

Az egyszerûbb készülékek terén a d520 készülék jelentette az újdonságot. Talán legjobban a már ismert d160-ra hasonlító készülék szintén mûködtethetô elemekkel, tehát az akkumulátor lemerülésekor egy trafik vagy szupermarket újabb 120 óra készenlétet &endash; vagy 2&endash;3 óra beszédidôt &endash; biztosít tulajdonosa számára. A többféle színben kapható készülék nagy és könnyen olvasható kijelzôvel, széles szolgáltatási körrel és a jól bevált gyors hozzáférésû menüvel rendelkezik. A készülék májustól jelenik meg a piacon és akciók nélküli ára 35 ezer forint alatt várható.

Elôbbre lépett a Motorola a GSM adatkommunikációban is. A CeBIT-en mutatta be elsôként azt a d50 típusú adatmodult, mely egy PC adatkártya és egy GSM telefon ötvözete mellett beépített tápegységet is tartalmaz. Ezzel a megoldással az adatmodul nem a notebook tápegységét terheli, aminek következtében jelentôsen megnô a terepen egyvégtében eltölthetô idôtartam. A d50 modul akkumulátora 4 órányi adatátvitel energiaigényét képes fedezni, de továbbra is táplálható a notebook felôl is, ha a helyzet úgy kívánja. Az alkalmazott DDF (Digital Data Fast) tömörítési technológia következtében a maximális adatátviteli sebesség 36 000 bit/ másodperc is lehet. A d50 mellé opcionálisan mikrofon és fejhallgató is csatlakoztatható, szükség esetén tehát beszéd céljaira is használni lehet.

Megtekinthetô volt a standon a cannes-i GSM-konferencián a gyakorlatban már jól vizsgázott M-Cellaccess nevû, épületen belüli lefedést biztosító bázisállomás. A negyed óra alatt telepíthetô kis állomások egyaránt rendelhetôk 900 és 1800 megahertzes, sôt kétsávos változatban. Az M-Cellaccess 100 méternél is kisebb sugarú kört fed le, így az épület meglévô kábelezésére ráültethetô bázisállomás-hálózat hatalmas forgalom lebonyolítására képes.

El ne felejtsük: természetesen a Motorola standján is megtekinthetôk voltak az Iridium globális mûholdas telefonrendszer használatára alkalmas készülékek. A kétnormás verzió adapterrel is ellátható, anélkül normál kisméretû GSM készülékként viselkedik, s csak ott lép fel a mûholdra, ahol nincs földi hálózat.

B. I.

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre


Nélkülözhetetlen eszköz a vállalkozásokhoz

Közel az árcsökkenés?

Már négyszázezernél több elôfizetôt mondhat magáénak a Westel 900 GSM Rt. Böthe Csabát, a cég marketing igazgatóhelyettesét többek között arról kérdeztük, mennyiben ró más feladatot rájuk ekkora tömeget kiszolgálni, mint mondjuk másfél-két évvel ezelôtt.

&endash; Természetesen a feladat más, hiszen ennek a négyszázezer elôfizetônek sokkal több és más jellegû igénye, problémája van, mint kétszázezernek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy rohamléptekkel fejlôdik úgy a vezetékes, mint a mobil telefónia, és egészen más igényekkel jelentkeznek az elôfizetôk is. Ennek megfelelôen, részben elébe menve mi is változunk, ma már több, mint negyvenféle szolgáltatásunk van. De változtak az elôfizetôk igényei abban az értelemben, hogy a mércéjük egyre magasabban van. Egyre kevésbé viselik el, ha például téves számla megy ki, egyre rövidebb ideig hajlandók várni, ha az ügyfélszolgálatot hívják fel, egyre alacsonyabb belépési díjat és percdíjakat szeretnének és így tovább. Ez egy nagy kihívás minden szolgáltató számára, eszerint kell építeni, fejleszteni a hálózatot, tréningeken továbbképezni az embereket és még sorolhatnám. Mindent összevetve úgy érzem, meg tudtunk felelni ennek az elvárásnak, ennek is köszönhetô, hogy ilyen nagyszámú elôfizetônk van. Ez lehet az a bizalmi tôke, amiért minket talán nagyobb számban választanak. Fejlôdésünk gyorsaságához érdekes adalék lehet a Mobile Communications-ben nemrég megjelent táblázat is.

&endash; Egyre inkább elôtérbe kerül az az igény is, hogy a régi elôfizetôkkel is törôdjenek a mobiltelefon szolgáltatók.

&endash; Ennek jegyében született meg az Aranykártya, valamint Arany Társkártya szolgáltatásunk is. Ennek lényege, hogy akik már legalább egy éve elôfizetôink, számláikat rendesen idôben fizetik, és nem függesztették fel kártyájukat, azok a havonta fizetett számláik alapján bónuszpontokat kapnak, amelyeket egy külön katalógusban részletezett tárgyakra &endash; ajándéktárgyak, kiegészítôk és így tovább &endash; válthatják be. Természetesen a választható ajándékok körét szélesíteni szeretnénk külsô partnerek bevonásával. Az Arany Társkártya pedig azt teszi lehetôvé az Aranykártyával rendelkezô több, mint kétszázezres ügyfélkör számára, hogy például rokonságuk körében, ha másnak is szüksége lenne mobiltelefonra, akkor ezt kedvezô feltételek mellett szerezhetik be. Ugyanis a Társkártya havi elôfizetési díja csak 900 forint, a percdíjak pedig a Szervusz díjcsomag szerintiek. Az egyetlen feltétel, hogy az elôfizetônek, a számlafizetônek az Aranykártyával rendelkezô személynek kell lennie. Egy Aranykártyásnak akár három ilyen Társkártyája is lehet. Május 16-ig él ez a lehetôség, utána kiértékeljük a tapasztalatokat, és eszerint döntünk a folytatásról.

&endash; Mennyiben összehasonlítható más országokéval a magyarországi mobiltelefon piac fejlôdése?

&endash; Szégyenkezésre semmi okunk. Esetenként sokkal dinamikusabb a fejlôdés, mint néhány nyugat-európai országban. A 7-7,5 százalékos elterjedtség európai viszonylatban is jónak számít, a fejlôdés dinamikája kiemelkedô. Ha olyan országot veszünk alapul, amelyik földrajzilag, gazdasági fejlettség, lakosságszám alapján hasonló adottságokkal rendelkezik, mint például Portugália, akkor sem állunk rosszul. Ott a GSM rendszer körülbelül két évvel korábban indult el, és egy évvel ezelôtt álltak hasonló szinten, mint mi. Ha a különbözô szervezetek által készített mutatókat vesszük figyelembe akkor is büszkék lehetünk. Például a Solomon Brothers is készít ilyen rangsorokat, amelyekben számos pénzügyi mutató is szerepel. A Westel 900 ezekben az összehasonlításokban kimagasló eredményeket produkál folyamatosan, nem egy szempontból az élen állunk.

&endash; Mennyire szakadhat el egy ország (mobil)telefon piacának fejlôdése a GDP-jétôl?

&endash; Kétségtelen, hogy a GDP-nk által várhatónál valamivel magasabb fejlettséget értünk már el, de erre példa más országoknál is van, éppen a már említett Portugália, vagy Olaszország esetében is. Ebbôl a szempontból nemcsak az emberek mentalitása számít, hanem az is, hogy a gazdaság hogyan fejlôdik, milyen struktúrák irányába alakul át. Felméréseink szerint a hazai vállalkozások többsége a mobiltelefont munkájához esszenciális, nélkülözhetetlen eszköznek tekinti. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, milyen árszinten jelenik meg ez az igény.

&endash; Milyen körülmények között válhat realitássá, hogy a mobil percdíjak abszolut értékben is csökkenjenek?

&endash; Talán elég arra visszagondolni, hogy milyen változást hozott a tarifákban és a belépési díjakban az, amikor a piacon addig egyedüli Westel Kft. mellett megjelent a két GSM szolgáltató. Ma már kézzelfogható közelségbe került az 1800-as GSM tender kiírása, tehát egy harmadik szolgáltató belépése a piacra minden bizonnyal jelentôs változást fog hozni, hiszen az új piaci szereplônek agresszív árpolitikát kell majd folytatnia ahhoz, hogy megfelelô piaci részesedést érhessen el.

&endash; A következô lépcsô viszont már a harmadik generációs mobiltelefon rendszer lehet &endash; és a mobil képtelefon...

&endash; Az UMTS-nek is rövidített rendszerekben a készülékek teljes mértékben képesek lesznek arra, hogy olyan sávszélességgel továbbítsák az adatokat, aminek révén akár real time, azaz valós idejû képátvitelre is alkalmasak legyenek. Az UMTS megjelenése után néhány évvel szerintem ez hétköznapi dologgá válhat az ilyen rendszerekben. Japán cégek már ma is képesek ilyen mobiltelefon készüléket gyártani, prototipusokat a nagyközönségnek is bemutattak. Eleinte biztosan magasabb árfekvésûek lesznek a mobil képtelefonok, de mint mondjuk a Nokia Communicator példája mutatja, rövid idô alatt olyan szintre csökkenhet az ára, hogy szélesebb rétegek számára is elérhetôvé válik.

A mobiltelefon elterjedtsége Közép-Kelet-Európa néhány országában

 

 Ország

 Szolgáltató

 Rendszer

Indulás ideje (év,hó)

Évi növekedés

(97-98, %-ban)

Elôfizetôszám

(98/01/01)

 Bulgária

 Mobikom

 NMT-450

 93/12

 35.97

 36 522

 Bulgária

 Mobiltel

 GSM

 95/09

 40

 16 800

 Csehország

 EuroTel Praha

 NMT-450

 91/09

 5.56

 66 500

 Csehország

 EuroTel Praha

 GSM

 96/07

 265

 281 500

 Csehország

 Radiomobil

 GSM

 96/09

 546

 175 000

 Horvátország

 HPT

 NMT-450

 90/10

 0.57

 52 155

 Horvátország

 HPT

 GSM

 96/03

 421

 68 265

 Magyarország

 Westel Kft.

 NMT-450

 90/10

 11.11

 80 000

 Magyarország

 Westel 900

 GSM

 94/04

 61.33

 363 000

 Magyarország

 Pannon GSM

 GSM

 94/03

 46.07

 260 000

 Lengyelország

 PTK Centertel

 NMT-450

 92/06

 70.20

 257 000

 Lengyelország

 PTC

 GSM

 96/06

 687.5

 275 000

 Lengyelország

 Polkomtel

 GSM

 96/10

 600

 300 000

 Szlovénia

 Mobitel

 NMT-450

 90/10

 10.37

 40 811

 Szlovénia

 Mobitel

 GSM

 96/07

 1184

 50 045

(Forrás: Mobile Communications, 98/03)

(b. j.)

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre