MACváltó

Macintoshok az oktatásban

Százöt szerencsés középiskola

Igen rövid idôn belül befejezôdik a középiskolák számára Internet-hozzáférést és számítógépeket biztosító Sulinet program elsô szakasza, aminek eredményeként iskolások ezrei veszik birtokukba az ismeretterjesztésre, tanulásra, szórakozásra, kapcsolattartásra új lehetôségeket kínáló hálózati világot. Mint ismeretes a program finanszírozója, a Mûvelôdési és Közoktatási Minisztérium pályázattal választotta ki a cégeket, amelyek számítógépekkel látják el a kijelölt iskolákat.

A pályázati nyertesek között van az Apple magyarországi vezérképviselete, a Hungarian Data System (HDSys) Kft. is, a Macintosh kizárólagos magyarországi importôre. Különösen erôsek hazánkban a multimédiás piacon, mert ott kellenek leginkább a megbízható, erôs gépek. Ez a pályázat a HDSys Kft. 1998-as forgalmának a 20 százalékát adja, ami jelentôsnek mondható. A középiskolákban végzett feladataikról a cég két munkatársa, Emanuele Massimo kereskedelmi és marketingigazgató és Rózsahegyi Péter, az oktatási üzletág vezetôje tájékoztatta lapunkat.

Mint elmondták, az iskolákba telepített Macintosh számítógépek egyik fô erôssége az Internet-felhasználás. Leginkább a grafikai és a multimédiás képességeiket tudják az iskolák kihasználni. Fejlett kép-, hangfeldolgozó rendszereik vannak és olyan alkalmazásokra képesek, amivel bemutatókat és multimédiás anyagokat lehet készíteni az iskolák számára. A másik nagy erôsségük a nemzetközileg ismert és nagyon sok gyártó által elfogadott QuickTime nevû szoftverrendszer. Ez különbözô multimédiás anyagokat, képet, hangot, mozgóképet, panoráma és tárgybemutató képeket ötvöz össze egy csomagba - így együtt használhatók ezek a médiaformák. A HDSys százöt olyan iskolába telepít számítógépeket, amelyikben a Mûvelôdési és Közoktatási Minisztérium biztosít alapcsomagot és van egy százhatodik iskola is, amelyik jelentkezett, hogy szeretne hozzájutni ilyen gépekhez, noha a minisztérium nem támogatja. Ennek az iskolának is biztosítani tudja a cég a szolgáltatáscsomagot és az árat is hasonlóan szabja meg. A számítógépre váró iskolák mindegyike középiskola, a négyosztályos gimnáziumtól a tízosztályos kísérleti iskoláig. A minisztérium rendelkezése szerint az az iskola, amelyiknek az átlagos osztálylétszáma húsz fô, öt munkaállomást és egy szervert kapott. Ehhez rendelhettek még kiegészítô gépeket. A gépek telepítését a HDSys tizennyolc partner vállalata végzi, így körülbelül száz ember dolgozik országszerte. Ôk állnak kapcsolatban az iskolákkal és ôk mérik fel, hová kell telepíteni a gépeket. A gépek szétosztását is a partner cégek végzik. Ha az iskola fogadókész, akkor általában két-három napon belül megtörténik a telepítés. Március 29-ére kellett befejezni a munkát. Összesen három iskolában nem sikerült a telepítést elvégezni határidôre, az ott adódott problémák miatt (például kifestették az osztálytermet és emiatt nem lehetett idôben odamenni a gépekkel). A HDSys partner cégei tanítják be a középiskolák tanárait a gépek használatára. A minisztériummal kötött szerzôdésükben szerepel, hogy iskolánként maximum négy fôt kell felkészíteni egy négyórás tanfolyam keretében. Általában jöhetnek többen is és a négy órából elôfordul, hogy egy egész napos támogatás lesz.

A tanárok általában már tudnak PC-t használni, azonban a PC és a Macintosh között bizonyos szempontokból nagy különbségek vannak, emiatt át kell állniuk egy új technológiára. Ez azonban nem okozott számukra nehézséget &endash; hiszen a Macintoshokat sokkal könnyebb használni. A tanulók betanítása a tanárokra vár. Több helyen iskolai tananyag keretében oktatják az Internetet: hogyan kell használni, miként kell rajta tartalmat közzétenni és így tovább.

Szerzôdés szerinti kötelezettsége a cégnek az is, hogy a késôbbiekben hat héten keresztül hot-line&endash;szerû szolgáltatást nyújtson. Ez idô alatt bármilyen problémájuk adódik az iskoláknak a géppel, azt térítésmentesen megoldják a partnerek, természetesen csak akkor, ha ez nem szándékosan elôidézett hibáról van szó. A telepített gépek hároméves garanciával rendelkeznek. Ha meghibásodik a számítógép, az iskolában javítják ki a partnerek. Öt napon túli javítás esetén helyettesítô gépet biztosítanak.

Az iskolák örömmel fogadják a Macintosh gépeket, mert ugyan több helyen már volt számítógép, de azok általában használt, régi PC-k voltak. Az új gépekkel bôvíthetik a technológiai skálát, amit bemutathatnak a tanulóknak. Nagyon sok kis iskola van, ahol a téesztôl vagy a tanácstól megörökölt 5-6 éves számítógépen dolgoztak együtt a tanulókkal. Most végre igazi világszínvonalon álló gépeket kaptak.

Halay Edit

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre


Elektronikus publikálás

Nem az a hatékony,ami nyomtatásban

Ma már a számítógépek és különösen az Internet terjedésével egyre nagyobb hangsúlyt kap az elektronikus publikálás. Ennek több formája is lehet &endash; ezt általában a média határozza meg, hiszen egy CD ROM esetében lényegesen nagyobb adatmennyiséget tervezhetünk, mint mondjuk az Interneten. Ez azonban egy új problémát vet fel: számos elektronikusan megjelenô kiadvány a papíron megjelenô kistestvére, azaz egyszer elkészül a kiadvány terve, formája, tördelése. Ezt kell azután Interneten megjeleníteni, célszerûen a lehetô legkevesebb munkával.

Az elgondolás jó, mégis eleddig kevés tökéletes megoldás született a probléma kezelésére. Ennek oka kettôs. Egyrészt az Internetre más módon kell tipográfiailag, látvány, dinamika szempontjából megtervezni a kiadványt, mint a nyomtatott sajtóban. Másrészt az Interneten elterjedt HTML formátum alapjaiban más, mint a legtöbb kiadványszerkesztô szoftver felépítése. Ez azt jelenti, hogy komoly konverziókat kell végrehajtani, hogy az egyszer már betördelt oldalt &endash; ha nem is tökéletesen ugyanúgy &endash; legalább hasonlóan jeleníthessük meg a világhálón. Szerencsére ezeket az átalakításokat legtöbbször valamilyen segédprogram elvégzi nekünk. A legtöbb komoly szövegszerkesztô képes HTML formátum kivitelére. PageMakerben és FrameMakerben szintén beépített funkció generálja a HTML oldalt, míg QuarkXPresshez több HTML készítô XTension is kapható. Ezek általában szöveg és egyszerûbben elhelyezett képek konverziójánál tökéletesen mûködnek, ha azonban valami bonyolultabb "trükköt" alkalmazott a tördelô (elforgatott kép, szabálytalan alakú körbefolyatás, elforgatott szöveg és a többi) akkor a program bizony már nem adja vissza az eredeti látványt. Ez nem az adott program hibája, hanem a HTML nyelv fogyatékossága.

A pontosan ki nem számítható eredmény és a HTML egyéb, kiadványszerkesztôktôl távol álló lehetôségei miatt feltétlenül ajánlott egy webszerkesztô célprogram használata is az igényes és gazdag honlapok készítéséhez, mivel így az automatikusan generált nyersanyagból könnyen és gyorsan dolgozhatunk tovább. (Ezt ismerte fel az Extensis is, amikor a CyberPress nevû Quark XTensionhöz tartozékként adta az Adobe PageMillt.) A legegyszerûbb példa az automatikus módszer hiányosságaira a keretrendszer (Frame) kezelése, pontosabban nem kezelése, hiszen ilyen jellegû tulajdonsága sem a szöveg, sem pedig a kiadványszerkesztôknek nincs. Ezeket mindenképpen utólag kell létrehoznunk &endash; bár ha maguk az oldalak tartamilag már rendelkezésünkre állnak, ez nem nagy munka.

Másik lehetôséget jelent a teljesen egyedi megoldás kialakítása. A Magyar Hírlap elektronikus kiadása számára Fazekas Péter dolgozott ki automatikus eljárást, amely a Mac-es QuarkXPressben elkészített újságból automatikusan alakítja ki az Internetre kerülô oldalakat. Az eljárás meglehetôsen egyedi és speciális, nem a fenti XTension-ök elvén mûködik. Itt elôre elkészítették az újság honlapjának vázát, tulajdonképpen a rovatoknak és a cikkeknek sablonokat készítettek. Ezek üres HTML oldalak, amelyek már tartalmazzák az állandó formázást. Ezt tölti fel automatikusan a program tartalommal &endash; megnyitja közvetlenül a Quark dokumentumot, majd kiexportálja a cikkeket, majd megkeresi a hozzájuk tartozó címeket és azokat is csatolja. Mindeközben figyelembe veszi a szövegdobozok elhelyezését és egyéb jellemzôit is. A módszer így tökéletesen mûködik &endash; errôl bárki meggyôzôdhet az Interneten &endash;, de a megoldás teljesen egyedi, azaz egy másik újság számára nem lehet egyetlen tollvonással felhasználhatóvá tenni. A program annyira alkalmazkodik a Magyar Hírlap és a honlap felépítéséhez és berendezkedéséhez, hogy bármilyen más tördelési forma feldolgozásához nagyon komoly átalakításokra lenne szükség.

Az egyedileg kidolgozott, pontosan az igényekhez alakított program tehát láthatóan jól mûködik, de ez komoly elôzetes felkészülést és induló befektetést jelent.

Végeredményben tehát két választási lehetôségünk van: egyedi, egyszeri Internetes publikálásnál megfelel a jobb-rosszabb gyárilag felkínált konverzió, amit utána manuálisan feltétlenül ellenôriznünk, gyakran kiegészítenünk kell. Nagyobb lélegzetvételû, gyakran frissítendô, de azonos kialakítású oldalak estén érdemes elgondolkodni egy kezdeti nagy beruházáson, ami az adott körülményekre kiválóan megoldhatja a gondjaikat.

J. Zs.

 

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre


Javuló Apple eredmények

Élenjáró fejlesztések

Több újdonságot jelentett be a Cebit idôtartama alatt az Apple is. Egyrészt már rendelhetô a 300 megahertzes G3-as processzorral szerelt gép, miközben bemutatták a prototipusát a 400 megahertzes processzorú Power PC-nek is. Utóbbi néhány hónapon belül megvásárolható lesz. A független Byte magazin ez év elején készített tesztje szerint a G3-as processzorral szerelt Apple gépek a hasonló órajelû Pentium II-es processzorok sebességének közel kétszeresét produkálják számos alkalmazás során.

A Cebiten látott trend egyike az LCD képernyôk terjedése volt, immár számos hong-kongi és tajvani cég állt rá ezek gyártására, ami hamarosan az árak letöréséhez vezethet. A márkás gyártók között az Apple is jó áron kínálja saját LCD képernyôjét. A 15 inches, portré üzemmódra is alkalmas, mindössze 4,5 kiló súlyú monitor 2000 dollár alatti áron vásárolható meg. Az LCD monitoroknak nemcsak a kisebb súly és méret az elônye, hanem az is, hogy gyakorlatilag egy 15 inches képernyô látható képmérete majdnem ugyanakkora, mint egy 17 inches hagyományos monitoré. Nem mellékes körülmény továbbá, hogy sokkal kevésbé rongálják a felhasználók szemét a modern LCD monitorok, mint a hagyományos képcsöves, behemót társaik.

Az Apple piacra dobta továbbá multimédiás szabvány programjának, a QuickTime-nak legújabb, 3-as verzióját. Számos új lehetôséget ad a multimédiás területen dolgozók kezébe, és az Interneten keresztül ingyen is letölthetô, nemcsak Mac, hanem Windows verziókban is. Készítettek továbbá egy "extrákkal" ellátott változatot is a 3-asból, ezt néhányszor tíz dollárért lehet letölteni.

Érdekes hibát fedeztek viszont fel a Microsoft nemrég kibocsátott Office 98 for Mac változatában. Ha az új szoftvert a csomaghoz tartozó uninstallálóval valaki le akarja törölni a géprôl, akkor bizonyos körülmények között az MS Office helyett a rendszermappa kerül a kukába &endash; és újraindítás során megsemmisítésre. Az MS szerint nem szokásos új szoftvereket letörölni (biztosan nem hallottak még elégedetlen felhasználóról), mindazonáltal dolgoznak a hiba kijavításán.

 

 

Honlap

Tartalom

Hátra

Elôre