|
|
A helymeghatározás haszna a GSM-ben
Szaporodó helyfüggô szolgáltatások
Már mûködésük módjából adódik a GSM rendszerek helymeghatározó képessége, mégis csak az utóbbi években kezdôdött el ennek kihasználása és fejlesztése. Híváskor ugyanis a mobilosok bizonyos cellákban, adókörzetekben tartózkodnak, és azt, hogy éppen melyikben, a hálózatnak tudnia kell a telefonkapcsolat létrehozásához. A rendszer technikailag képes maximum néhány száz, de sok esetben akár pár méteres pontossággal meghatározni, hogy éppen hol járunk. Ez az információ természetesen titkos - épp ezért aggasztja a privacy-t védô szervezeteket -, de felhasználását bizonyos feltételek mellett engedélyezhetjük.
Egyszerûbb esetben a fenti lehetôségbôl nem következik, hogy mások megtudják, mi merre járunk, hanem mi tudhatjuk meg, hogy hol vagyunk. Erre példa a Pannon GSM Cella (adókörzet) információs szolgáltatása, amely, ha telefonunkban aktiváljuk, kijelzi a készülékünkön a település, hely nevét. A szolgáltatás több budapesti metróvonalon is elérhetô, ahol az adott állomás nevét írja ki - pl. Deák tér, Astoria, Árpád híd.
Amikor hasznos a helymeghatározás
A felhasználó helyének meghatározása sok esetben lehet még hasznos. Az egyik ilyen terület a bûnüldözés. A másik a segélyhívások esete. Utóbbiaknál így kiszûrhetôk a hamis hívások, és megtalálható a segélykérô akkor is, ha megszakad a hívás. Az USA-ban egy nemrég született szabályozás értelmében kötelezô olyan technológiákat alkalmazni, amelyek segítségével pontosan megállapítható, hogy hol tartózkodik a mobiltelefon tulajdonosa, amennyiben a 911-es segélyhívó számot tárcsázta.
Legtöbben még mindig csak telefonálásra használják a mobiltelefonjukat, pedig információszerzésre már lehetôség van SMS-ben, WAP-on vagy az Interneten keresztül is. Ez azonban továbbra is kényelmetlennek tûnik. Gyors információkra leginkább útközben lehet szükség, amikor csak a telefon van kéznél, és ekkor sokat könnyít a helyzeten, ha nem kell egy sor menüponton és adatok megadásán átvergôdni. Ha a hálózat tudja, hol vagyunk, akkor akár rá is térhetünk a lényegre, és például megkérdezhetjük, hogy hol a legközelebbi benzinkút. Nem kell címet megadni, utcatáblát keresgélni, és begépelni mindezt.
Még ennél is egyszerûbbé tehetô a dolgunk, ha bizonyos információk érkezését automatizáljuk. Mondjuk megkérjük a hálózatot, hogy minden közeli McDonalds-hoz érve küldjön üzenetet, hátha megéheztünk. Innét azonban már csak egy lépés, és kéretlen reklámok hada is érkezhet a telefonunkra - legalábbis elméletileg. Ezért ma már egyre égetôbb kérdés a fenti terület szabályozása, a magánszféra védelmének gyakorlati megvalósítása.Jön a mobil spam?
Az amerikai Mobile Marketing Association (MMA) már ki is dolgozott egy ajánlatot, hogy megvédje a felhasználókat a helyalapú mobilhirdetésektôl. Az MMA tagjai közt olyan cégek vannak, mint a Lot 21, az AT&T Wireless, az AvantGo és az Ogilvy Interactive, és az ajánlás szerint nem kapcsolhatnak össze tartózkodási helyre vonatkozó és személyes adatot a felhasználó hozzájárulása nélkül. Hasonlóképpen nem adhatják tovább az adatokat harmadik félnek, ha nem kaptak rá engedélyt. A megfelelô szabályozás hiányában ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy ezen a területen is ugyanúgy elszabadulnak a felhasználókat kéretlen üzenetekkel bombázó spam-ek, mint ahogy ez az elektronikus levelezésnél történt.Magyarországon is bôvül a kínálat
Itthon a reklámcélú vagy mások helyzetét lekérdezô szolgáltatások még nem indultak el, a helyalapú szolgáltatások többsége a navigálásban segít, hasznos helyi információkat nyújt. Ilyen szolgáltatást (angolul Location Based Services) elsôként a Pannon GSM indított több, mint egy évvel ezelôtt. A helyzetünk megadásával különbözô objektumokhoz irányító Pannon W@P Navigátor szolgáltatás ekkor lett képes a hívó pozíciójának meghatározására, hogy ezzel is megkönnyítse és meggyorsítsa a tájékoztatást. Így WAP-on keresztül egyszerûen megtalálhatjuk a legközelebbi benzinkutat, gyógyszertárat vagy bankautomatát.
Emellett továbbra is lehetséges helyzetünk manuális megadása. Erre akkor lehet szükség, ha ritkább cellasûrûségû helyen (a puszta közepén) vagyunk, ahol csökken a helymeghatározás pontossága, illetve földrajzi akadályok (pl. Duna) mentén, amit a rendszer nem ismer fel, tehát nem is kalkulál bele az eredménybe. És persze az is elôfordulhat, hogy valamit nem az aktuális tartózkodási helyünk közelében, hanem másutt szeretnénk megtalálni.
A szolgáltatás nemcsak Budapesten, hanem a megyeszékhelyeken is elérhetô. Adatbázisában turisztikai látványosságok, gyógyszertárak, éttermek, posták, ATM-ek, rendelôintézetek és számos közhasznú intézmény címe szerepel, azok nyitva tartásával, telefonszámával és egyéb fontos adataival együtt.
Helyfüggô szolgáltatását idén október 1-tôl a Westel is elindította. Ez nemcsak WAP-on, hanem SMS-ben is elérhetô. A "Célravezetô" néven indult szolgáltatás segítségével azonnal és egyszerûen lekérdezhetôk a legközelebbi benzinkútra, bankautomatára, étteremre, éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertárra vagy Westel üzletre vonatkozó információk.
Ez az öt nagyobb kategória tovább pontosítható (pl. csak OTP automatákat keresünk), és a rendszer SMS válaszban legfeljebb 6 ilyen közeli objektum adatait küldi meg. WAP-on keresztül a találatok száma és a keresés távolsága (1, 3, 4, 10, 20 km) is meghatározható. Elég, ha egy megadott számra SMS-ben annyit írunk például, hogy MOL, és már kapjuk is az adott benzinkút címét.Szaporodó alkalmazások
Külföldön már valamivel korábban elindultak a hasonló szolgáltatások. A német D2 (Vodafone) hálózaton már 2000. októberében elindult a helyfüggô szolgáltatás, amellyel WAP-on keresztül közlekedési információkat, legközelebbi autópálya-kijáratot és kedvezô árú hotelszobát is lehet találni. Azóta rengeteg új lehetôséggel bôvült a szolgáltatás, találhatunk mozit, klubot, taxit vagy szupermarketet is.
Sôt, a Kompazz nevû szolgáltatással a legközelebbi és legolcsóbb árucikkeket is megtaláljuk, amelyeket egy hatalmas adatbázisból keres ki a rendszer. Ha beírjuk, hogy például Canon digitális fényképezôt akarunk venni, akkor megtudhatjuk, hogy a közelben hol kapunk ilyet, és hol a legkedvezôbb az ára.
A D2 elképzeléseiben nemcsak a navigáció szerepel. A jövôben lehetôség lesz automatikus helymeghatározásra segélyhíváskor, vagy teherszállító flották is igénybe vehetik a helymeghatározó szolgáltatást. Sôt, segítségével megtalálhatjuk barátainkat - vagy ôk minket -, és azt is ellenôrizhetjük, hogy mobillal felszerelt gyermekünk éppen merre kószál.
A helymeghatározás pontossága a cellasûrûségtôl függ, így jóval pontosabb lehet egy zsúfolt, jó hálózati lefedettségû nagyváros belterületén. Minél pontosabb a rendszer, annál több az alkalmazási lehetôségek száma is. A svájci Swisscom már 2000 óta nyújt Location Based szolgáltatást, és vezet oda a legközelebbi mozihoz, bankhoz. Idén azonban olyan új, hasznos elemekkel bôvítette a kínálatot, amelybôl már a helyfüggô szolgáltatások jövôje látszik kirajzolódni. Ezek az új szolgáltatások a City Map (várostérkép), a Route Planner (útvonaltervezô) és az elektronikus telefonkönyv valamint a friendZone.Ha nem tudjuk, hol járunk...
A WAP-felhasználók a City Map-pel a helyzetüknek megfelelô térképrészletet nézhetik készülékük kijelzôjén (az adott készüléknek megfelelô formátumban). A közeli utcák, házszámok listájából kiválaszthatják, hogy hol vannak pontosan, ezzel tovább pontosítva a helymeghatározást. A térképet ezután lehet forgatni, kinagyítani, stb. A Route Planner szolgáltatással megtudhatják, hogyan jussanak el egyik pontból a másikba. A kiindulópont megadható a térképnél ismertetett módon, az érkezési hely szabadon választható.
Az útvonal maga lekérdezhetô térkép formájában, amely dinamikusan frissítôdik, ahogy haladnak rajta, mindig az adott területet mutatva a térképen. Egy térkép lehívás ára 0.30 CHF, egy útvonalé 0.40 CHF, vagyis a szolgáltatás másfél-két SMS árába kerül. A fenti két szolgáltatás össze van kapcsolva az elektronikus telefonkönyvvel is, vagyis egy hívószám lekérdezése után lekérhetjük az ahhoz tartozó címet is a térképen.Merre járnak a barátok?
A szolgáltatásoknál - így a Swisscom esetében is - mindig felhívják a figyelmet, hogy az adott ország adatvédelmi törvényeinek megfelelôen járnak el. Ezt a felhasználó különösen akkor érezheti fontosnak, ha a szolgáltatás segítségével már nemcsak a térkép, hanem más emberek is megismerhetik tartózkodási helyét. A Swisscom negyedik új szolgáltatása, a friendZone épp ezen alapszik. Segítségével megtudhatjuk, merre járnak barátaink (amennyiben engedélyezték ezt), illetve más közelünkben járó ismerkedni vágyókkal randevúzhatunk.
Ilyen szolgáltatást már az USA-ban is piacra dobtak, az AT&T Wireless nyújtja Find Friends néven. Ez lehetôvé teszi, hogy egy városon belül vagy vidéken megállapítsuk egy másik mobilhasználó tartózkodási helyét. A szolgáltatás úgy mûködik, hogy szöveges üzenetet küldünk egy barátunknak, aki a válaszban engedélyezi, hogy felkerüljön a barátaink listájára. (Késôbb vissza is vonhatja, szüneteltetheti az engedélyt.) Ezután bármikor megtudhatjuk a listánkon szereplô barátaink tartózkodási helyét. Ez persze visszaélésekre is alkalmat adhat, amelyektôl sokan tartanak is. A betörôk például arra használhatnák az információt, hogy megtudják, éppen melyik lakás üres (tehát betörôk barát-listájára nem célszerû feliratkozni).A felhasználók bizalma nélkül nem megy
Tény, ha eddig nem is ilyen pontossággal, de már korábban is meghatározható volt a mobilosok tartózkodási helye. Viszont az új, erre alapuló szolgáltatások megjelenésével, és a szeptember 11. utáni paranoiából fakadt lehallgatási törvények miatt is fontos lenne a terület privacy szempontjából való megvizsgálása és pontos szabályozása. A szolgáltatás komoly elterjedéséhez ugyanis a felhasználók bizalmára is szükség van.
(ét)