|
|
Teszteltük: Fujifilm FinePix 40i
Dicséretes képminôség
Igazi különlegességnek számított a FujiFilm FinePix 40i digitális fényképezôgép 1-2 évvel ezelôtti megjelenésekor a piacon azzal, hogy kamera és MP3-lejátszó is volt egyben. Ma már több cég gyárt hasonló terméket, mivel ezt a két funkciót - digitális fényképezô és MP3 player - valóban érdemes és könnyû összekapcsolni. Egyrészt azért, mert mindkét dologhoz használhatunk azonos tároló médiát, ami jelen esetben SmartMedia kártya, másrészt valóban elôny, ha ennyivel is kevesebb apró digitális szerkezetet kell a táskánkban magunkkal hordanunk.
És különben is, most ez a divat: mindent mindenbe be kell építeni, hogy ezután már semmire ne mondhassuk azt, hogy "Ez egy telefon.", "Ez egy kamera."... Sôt, a jövô hordozható szerkentyûinél talán már csak a kivételeket kell majd megemlítenünk: "Hát igen, az új mobilom nem nyitja a garázsajtót." Ez a cikk a fenti fényképezô egy éves tesztelése (használata) után készült.
A FinePix 40i-t funkciói alapján két oldalról lehetne megközelíteni, de nem érdemes. MP3 lejátszóként ugyanis felejthetô. Kicsomagolás után ugyan megért egy próbát, és nem is volt különösebb probléma vele, legfeljebb annyi, hogy a csomagban található apró fülhallgató - mint a legtöbb gyárilag adott ilyen - vacak. A cd-n található egy program, amivel a zenéket a SmartMedia kártyára tölthetjük, és a fényképezô vezetékes távirányítójával irányíthatjuk a lejátszást. (Apró negatívum, hogy a távirányító kijelzôjén nem olvashatjuk el a számok címeit.)
A valódi probléma az MP3 lejátszóval az, hogy ma már nem számít korszerûnek, mivel csak maximum 128 kbit-es tömörítésû dalokat játszik le. A másik, ami miatt egy év alatt egyszer sem merült fel MP3 lejátszóként való használata, hogy a kellôen nagy kapacitású SmartMedia kártyák igen drágák. Ha a fényképekhez is kell hely, plusz még az MP3-akhoz is, akkor ajánlott minimum két darab 128 vagy 256 MB-os kártyát beszerezni, hogy igazán kihasználhassuk a szerkezet lehetôségeit. Szerencsére a FinePix 40i digitális fényképezôgépként, önmagában is kitûnô, és megéri az árát, így aztán nem sok vizet zavar, hogy lehetne rajta zenét hallgatni is.
A FinePix 40i a Fuji SuperCCD technológiáját használva 2.4 megapixeles képeket tud készíteni, interpoláció segítségével pedig még 2400*1800 pixeles (4.3 megapixel) képeket is. A legkisebb felbontás a 640*480, a középsô pedig 1280*960. Mindhárom képmérethez különbözô erôsségû tömörítési arányt választhatunk, a képek jpeg formátumban tárolódnak.
A színmélység 24 bit, az élességállítás autofókuszos, és természetesen beépített automata vakuval és LCD kijelzôvel (1.8 inch) is rendelkezik. Az ebben a kategóriában megszokott egyéb funkciókat is tartalmazza, lehet macro képeket készíteni, éjszaka lassú záridôvel fényképezni, vakuval vagy anélkül, van pirosszem-effektus elleni módozat, és idôzítô is. A fehéregyensúly manuálisan is állítható. Alacsonyabb felbontások használatakor adott a digitális zoom lehetôsége Ezenkívül a FinePix 40i-vel lehet kisebb videofelvételeket is készíteni (beépített mikrofon segítségével hangot is felvesz).
Video módban 10 frame/s-os QuickTime Motion JPEG felvételeket készít. Az LCD kijelzôn nyomon követhetô menü könnyen kezelhetô és gyors, pár mozdulattal átállíthatjuk a képfelbontást vagy más, gyakrabban módosított paramétereket. A képeket USB kábelen át tölthetjük PC-re. Ha Windows XP-nk van, akkor még külön telepítô cd-re sincs szükségünk, a gép felismeri a kamerát, és egy külön drive-ként látja. Egyszóval a FinePix 40i szinte mindent tud, amit kell, és emellett könnyen is kezelhetô. Ezek után már csak a további elônyeire kell kitérnünk.
A képminôség rendkívül jó, ami részben a Fuji SuperCCD-nek is köszönhetô, a fényképek színhûsége is kiváló. Enyhe hordótorzítás (barrel distorsion) ugyan felléphet, de ezt csak speciálisan erre a célra készült tesztfotókon vehetjük észre. Az erôsebb jpeg tömörítést viszont nem érdemes használni, ha nincs rá komoly ok. A legkisebb tömörítés szinte veszteség nélküli, azonban 1 MB körüli képeket készít, általános használatra a középsô képméret és tömörítés ajánlott, ezzel igen szép, 300 Kb méretû képeket készíthetünk, amelyekbôl egy 16 MB-os SmartMedia kártyára kb. 50 darab fér el. Macro módban is használható a fényképezô, éles és színhû képet készít vakuval és akár anélkül is.
Ha mindennapos használatra vagy kirándulásra szeretnénk magunkkal vinni a FinePix 40i-t, akkor a fentieken kívül három igen lényeges elônyét fogjuk élvezni. Az elsô, hogy akkumulátoron kívül ceruzaelemmel is mûködik, ezért nem tragédia, ha útközben lemerül, 2 db AA elemmel bármikor használhatjuk. Másik igen szembetûnô elônye a mérete, amely a mai, legújabb fényképezôgépekkel is felveszi a versenyt. Méretei: 85,5x71x28,5 mm, súlya elem nélkül mindössze 155 gramm.
Más gépekkel összehasonlítva azonban a legelônyösebb tulajdonsága a gyorsasága. Mindössze két másodpercet kell várni bekapcsolásától az elsô fénykép elkészítéséig. Ezt a kedvezô tulajdonságát különösen autós kirándulások alkalmával lehet kihasználni. A robogó kocsiból megpillantva valamilyen érdekességet, még van idô kivenni a fényképezôt a táskából, bekapcsolni, célozni vele és fotózni. Sôt, egy másodperc alatt akár öt képet is tudunk készíteni vele.
A FujiFilm FinePix 40i sajnos ritkaságnak számít a hazai boltok polcain. Az internetes árlistákon csak két helyen akadtunk rá, egy budapesti boltban 132000 Ft-ért egy szegediben pedig 119000 Ft-ért kapható (plusz ÁFA). A tesztelt példány Svájcban 1000 Frankba került, de tavaly már 699-ért lehetett kapni, ami kb. 117000 Ft-nak felel meg. (Megjelenésekor egyébként 700 USD volt az ára.) A FinePix 40i-nek már létezik újabb verziója is, a FinePix 50i, amely árnyalatnyival vékonyabb és könnyebb, valamint képes 1200*1600 pixeles képeket is készíteni, és a távirányítón már kijelzi a dalok címet.
Elônyök:
Kis méret és súly
Gyors bekapcsolás és fényképezés
Jó képminôség, színhûség
Videofelvétel készítés
MP3 lejátszás
Hosszú ideig használható elemmel és akkuval
Fémborítású, strapabíró, automatikusan nyíló
lencse-fedôlap
Jól használható makró mód
Max. 4.3 megapixeles felbontásHátrányok:
Enyhe hordótorzítás
(video) felvétel módban nincs preview
MP3-ak lejátszása csak 128 kbit-ig
Távirányítón nem jelennek meg a dalcímek
Gyenge minôségû fülhallgató
Hazai árszint
É. T.