|
Újra népszerû a VCD
Úgy tûnik, újabb aranykorát éli a Video CD (VCD), amit egyrészt annak köszönhet, hogy a legtöbb asztali DVD lejátszó képes a Video CD-k lejátszására. A másik ok pedig, hogy ma már oda jutottunk, hogy az MP3-ba tömörített zenék után a VCD-re égethetô mozifilmek riogatják a szerzôi jogok védelmezôit azzal, ahogyan az Interneten egyre könnyebben és gyorsabban terjednek. A VCD-k eddig sem lehettek a jogvédôk kedvencei, hiszen a legkomolyabban Kelet-Ázsiában terjedt el ez a formátum, ott viszont még ma is rendkívül sok a kalózmásolat. Méghozzá nem csak a házi, hanem a nagy számban gyártott, színes borítós, pénzért árult kalózpéldány. A VCD egyébként is könnyen másolható. Hiszen amíg egy VHS kazetta másolásához két videó is kell, egy DVD lemásolása (DVD-re) pedig még a jövô, addig VCD másoláshoz csupán egy cd-íróra van szükség, és a nyersanyag is rendkívül olcsó. Ma már olyan video codec-ek, tömörítési eljárások léteznek (pl. a DivX), amelyekkel egy teljes mozifilmet 200 MB méretûvé lehet tömöríteni úgy, hogy még mindig nagyon jó a képminôsége. Egy ekkora file pedig a szélessávú internetkapcsolattal rendelkezôk számára nem jelent gondot, 3-4 óra alatt letölthetô. Ezeket a filmeket többnyire már eleve a VCD szabványnak megfelelô felbontásban találjuk meg az Interneten, nem véletlenül.
De felejtsük el az illegálisan másolt mozifilmeket, inkább azt nézzük, miért is jó a Video CD. Elsôsorban azért, mert digitális. "Túlél minket", nem úgy, mint a régi videokazetták. Sokkal jobb képminôsége van, mint egy VSH filmnek, noha ez a minôség csak kevesebb, mint fele annak, amit egy DVD produkál. Mi is van hát a lemezen? Elôször is, a Video CD egy sima compact disc, éppen ezért egy írható CD-bôl mi is csinálhatunk VCD-t. Csupán követnünk kell, amit a szabvány elôír. A VCD lemez egy adott file-struktúrával rendelkezik, amit elég, ha az erre alkalmas cd-író szoftverünk tud. Ami még a VCD-hez kell, az maga a videófilm. Ez VCD 1.0 és 2.0 szabványok esetében egy sima, 1150 kbit/s-os konstans bitrate-tel tömörített MPEG-1 file, PAL rendszer esetében 352*288 pixeles képpel és 224 kbit/s-al tömörített hanggal. Az NTSC szabványú VCD-k képe 352*240-es. Egy VCD-re annyi film fér rá idôben, mint amenyi zene egy audió cd-re, vagyis a 650 MB-os lemezre kb. 74 perc. Teljes mozifilmeket ezért dupla cd-n szoktak kiadni. A VCD mellett még SVCD és XVCD is létezik. Utóbbi azt jelenti, hogy szabványon kívül esô paraméterekkel készült MPEG-1 mozi, amit nem játszik le a DVD player-ünk.
Az SVCD-t viszont még érdemes megismernünk. Ez a Super VCD nevû szabvány már jóval közelebb áll minôségben a DVD-hez, kb. 60%-ban eléri annak kép- és hangminôségét, és sok asztali DVD-lejátszó képes az SVCD-k lejátszására is. A Super VCD szabvány már jóval nagyobb, 480*576 pixeles képet használ, sokkal jobban és jobb minôségben tömörítve, mivel a video file akár 2600 kbit/s-os változó bitrate-tel tömörített MPEG-2 mozi is lehet. Emellett akár két külön hangsávot is tartalmazhat, egyenként 384 kbit/s-os MPEG-2 hanggal. A sokkal jobb minôséghez viszont kicsivel több hely is kell, így elôfordulhat, hogy egy minden lehetôséget kihasználó SVCD lemezenként csak 35 percet tud tárolni. Így egy közel DVD-minôségû filmhez 2-3(-4) cd kell. A kiváló minôség mellett még az is az SVCD-k elônye, hogy a két külön hangsáv mellett akár 4 (különbözô nyelvû) feliratot is képes kezelni. Hátránya csupán, hogy ezt a formátumot valamivel kevesebb asztali DVD lejátszó ismeri, mint a VCD-t. (Természetesen léteznek asztali (S)VCD-lejátszók is, de ezek csak Ázsiában és Amerikában terjedtek el, még a DVD elôtti idôkben.)
Mindenesetre ha rendelkezünk egy Video Cd-t lejátszó eszközzel (természetesen a DVD-player-ek mellett akármelyik PC is képes rá), plusz cd-íróval, akkor érdemes kikisérleteznünk a VCD-írás módját, mert így nagyon könnyen és olcsón készíthetünk olyan digitális felvételt, amit aztán a TV-képernyôn is megnézhetünk. Ha pl. esküvôi felvételeket teszünk VCD-re, akkor minôségromlás és két VHS-magnó bonyolult összekötése nélkül is elkészíthetjük a másolatokat a nagyszámú rokonság részére, és ami még fontosabb, a filmet még az esetleges aranylakodalmunkon is megnézhetjük. Persze mindez csak addig érdekes, amíg meg nem jelennek az elérhetô árú DVD-írók és a DVD-re rögzítô kézi kamerák, vagy éppen a jóval olcsóbb DV kamerák és asztali DV magnók. De ez még sokára lesz.
Érsek Teodóra