Információtechnológia

 

Pénzszivattyú Microsoft módra

Windows, te drága!

Egy felmérés legtöbb megkérdezett IT-szakértôje úgy nyilatkozott, elégedetlen a Microsoft májusban bevezetett új szoftverlicencelési lehetôségeivel és sokuk hozzátette ehhez, hogy konkurens termékek bevezetésén gondolkodik – tudhatjuk meg a cnet online újságból. Az elemzést a Giga piackutató cég és a Windows NT/2000-alapú rendszer-integrációval foglalkozó Sunbelt Software végezte 4550 informatikus megkérdezésével.
Mint kiderült, nyolcvan százalékuk arra számít, hogy az új módszer alkalmazásával cégének többet kell fizetne a Microsoft-termékekért. 42 százalékuk 20 és 50 százalék körüli áremelkedést vár, 19 százalékuk a költségek megkétszerezôdését-megháromszorozódását jelzi elôre. Csak 7 %-uk mondta azt, hogy nem lesznek drágábbak a szoftverek, míg a válaszadók 2,6 %-a szerint csökkennek az ilyen jellegû kiadások. A szakemberek 36 %-a azt mondta: a Microsoft-szoftverek fizetési feltételeinek megváltozása miatt alternatív termékek vásárlásán gondolkodik! A felmérés készítôi szerint ez utóbbi sokkal inkább tekinthetô érzelmi reakciónak a megváltozott feltételekre, mint olyannak, amit tett követ [bár az ügy érdekében a pénzügyi vezetôk is sokat tehetnek...].
Ugyanakkor az eredmény jelzi, hogy a redmondi vállalatóriás új licencelési feltételei korántsem olyan kedvezôek, mint amilyennek azt a cég propagandistái állítják. (A „van kis hazugság, nagy hazugság és statisztika“ mondásban a legutóbbi helyére a „picipuha reklám“ is tehetô – a szerkesztô cinikus véleménye.)
Az új szoftvervásárlási módszer megszakítja az üzleti vállalkozások bevett gyakorlatát. Eddig ha programokat vettek, akkor a frissítésen ráértek késôbb gondolkodni, az nem okozott nekik közvetlenül fejfájást. Az új metódus szerint a licencszerzôdés megkötésével kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden második évben upgradelik azokat. (Magyarán: a kétévi munkával nagy nehezen stabillá és mûködôképessé tett szoftvert a vevô kénytelen lecserélni egy újabb [analfa]béta állapotú szoftverre – a szerkesztô második cinikus megjegyzése.) A Gartner Group piackutató cég megállapítása szerint ez valahol a 33 és a 100 százalék között elhelyezkedô mértékû áremelkedéshez vezet. Az új szerzôdések részeként a vevô arra is kötelezettséget vállal, hogy elôbb vagy utóbb új támogatási szerzôdést köt informatikai szolgáltatójával.
A korábbi licencelési eljárások nagyobb szabadságot hagytak a vállalatoknak arra, hogy nagy tételben árkedvezménnyel vásároljanak szoftvereket, miközben a Microsoft egyszerûen az újabb és újabb vásárlásokkal adhatta el programjai frissebb változatait. Az utóbbi idôben azonban megritkultak az upgradelések (két évrôl három-négyre nôttek), ami arra késztette a redmondiakat, hogy ehhez igazítsák licencelési politikájukat. A kétévenkénti frissítés szerzôdésbe foglalása átvezetô megoldásnak is tekinthetô a .Net-ben megvalósuló közmû modell felé, amelyben a vevô úgy veszi igénybe a szoftvereket az internetrôl, mint az elektromos energiát a villamos hálózatról – véli a cnet.
A redmondi vállalatnál nem kommentálták az elégedetlenségrôl szóló felmérési eredményeket, a cég egyik szóvivôje annyit jegyzett meg, hogy javítaniuk kell az új módszerekkel kapcsolatos marketing-kommunikációt.
A megkérdezettek 50 %-a viszonylag kis cég alkalmazottja, 13 %-a dolgozik olyan nagyobb vállalatnál, amelyeket az új szerzôdések magasabb fokozatával, a Selecttel vagy Enterprise-zal céloztak meg. A változással szembeni erôs ellenállást mutatja, hogy a válaszadók 32 %-a azt mondta, elhalasztja a váltást, 41 %-uk pedig semmit sem szándékozik tenni. Csak a megkérdezettek 7 %-a mondta azt, hogy cégénél bevezetik az újfajta licencelést.
A Giga/Sunbelt felmérés szerint azok a vállalatok, amelyek a szolgáltatóváltáson gondolkodnak, szervereikre a Windows NT helyett a Novell NetWare-t vagy Linuxot vennének. A Windows Office helyére a Sun StarOffice-a vagy a Corel WordPerfectje kerülhetne. Egyes cégek még azon is gondolkodnak, hogy az asztali gépeken is Linuxszal váltják fel a Windowst.
A vállalatok soha nem fogadják meg az IT-szakértôk tanácsát, miszerint végezzenek költség-haszon elemzést, mielôtt valamely hardver- vagy szoftvertermék bevezetése mellett döntenek. Egy költségnövekedéssel járó váltás talán jobb belátásra bírja ôket e téren – vélik az elemzôk. Ezzel együtt, mint korábban írtuk, a felmérés kérdezôi nem számítanak arra, hogy sok vállalkozás átáll a Windows-ról más termékre, ám néhány százalékuk valószínûleg megteszi ezt.


K. S.