Vezetékes távközlés

 

Informatikai szakosztály a HTE-ben

Kommunikáció vészhelyzetben

Idén nyáron megalakult a Híradástechnikai és Informatikai Tudományos Egyesület, a HTE informatikai szakosztálya. A szakosztály elnöke dr. Csopaki Gyula, titkára Barta István lett, akik munkáját héttagú elnökség segíti. A szakosztály ôsszel már elsô programját is megtartotta „Az informatika és a vészhelyzet” címmel. Az elôadó Bodnár Ferenc biztonságpolitikai, környezetvédelmi és katasztrófavédelmi szakértô volt.
Amikor a szakosztály vezetése meghatározta a témát, akkor még nem tudták, hogy mennyire idôszerûvé teszi a témaválasztást az élet, de az elôadás pillanatában már minden résztvevô átérezte, hogy ezeknek a vegyes távközlési-informatikai rendszereknek a jelentôsége egyetlen pillanat alatt óriásira növekedhet. Éppen ezért igen fontos az elôadásban is körüljárt „112-es fogadó rendszer” mihamarabbi megvalósítása, melyhez mindazoknak a rendszereknek illeszkedniük kell, melyek kritikus esetekben a katasztrófa elhárításához szükséges kommunikációt biztosítják. Az elôadás ennek megoldására mutatott be egy teljes egészében magyar fejlesztésû rendszert, mely ezeket a feladatokat el tudja látni.
Az informatikai szakosztály idén foglalkozik még az Allianz Hungária teleszervíz szolgáltatásaival és novemberben a mobil IP megoldások informatikai hátterével is.

B. I.