Piactér

 

Bellresearch jelentés az Internetszolgáltatókról II.

A hozzáférés minôsége

Múlt havi számunkban kezdtük annak a kutatásnak az ismertetését, melyet az internet-szolgáltatókkal kapcsolatos elôfizetôi elvárásokról és teljesítményekrôl készített lapunk megbízásából a BellResearch piackutató vállalkozás az 50 fô feletti létszámú vállalatok körében. Most a kutatás további eredményeibôl adunk ízelítôt.

Internet-szolgáltatói kapcsolatok


Az internet-szolgáltatói kapcsolat feltérképezésénél három szintet vettünk figyelembe. Az elsô esetben azt vizsgáltuk, hogy az 50 fô feletti Internet hozzáféréssel rendelkezô vállalkozások eddig milyen internet-szolgáltatókkal kerültek üzleti kapcsolatba, azaz melyektôl vettek eddig igénybe szolgáltatást. A következô kérdés a jelenlegi internet-szolgáltatóra vonatkozott, majd végül, de nem utolsó sorban a jelenlegi fô Internet szolgáltatóra kérdeztünk rá (arra az ISP-re, amelyiktôl a legnagyobb sávszélességû szolgáltatást veszik igénybe, vagy akin keresztül a legnagyobb forgalmat bonyolítják).
Az adatokból kiderült, hogy minden második válaszadó [55,2%] már üzleti kapcsolatba került az Axeleroval, míg minden negyedik cég [22,1%] már vett igénybe szolgáltatást a GTS-Datanettôl. A másik két domináns piaci szereplô esetében már alacsonyabb arányokat tapasztaltunk, a PSINet-nél 16,2%-ot, míg a PanTel/Eurowebnél 6,8%-t.
Ennél a kérdésnél fontos megemlítenünk a két mobil szolgáltatót, a Westel-t [9,9%] és a Pannon GSM-et [5%] is. Valószínûleg ezen szolgáltatók esetében nem hagyományos internet hozzáférésrôl, hanem többnyire mobil internetrôl lehet szó. Érdekesség, hogy minden huszadik válaszadó már valamilyen üzleti kapcsolatba került a Kiwwivel, IP alapú hangátvitel vagy ingyenes hozzáférés során. A másik ingyenes hozzáférést kínáló szolgáltató, a Freestart esetében ez az arány 3,6%.
Az 1. ábra az 50 fô feletti, internet hozzáféréssel rendelkezô vállalkozások fô internet-szolgáltatóinak piaci részesedését mutatja az ügyfelek száma alapján.
Az Axelero, mint fô internet-szolgáltató az 50 fô feletti vállalkozások 42,8%-át tudhatja magáénak. A válaszadók 11%-a a PSINet szerzôdött ügyfele és csaknem hasonló arányt képvisel a GTS-Datanet is [10,7%]. Minden huszonötödik elôfizetônek [4,1%] a PanTel/Euroweb biztosítja a legnagyobb sávszélességû internet kapcsolatot.
Itt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a vállalkozások sok esetben nem csak egy ISP-vel szerzôdnek, hanem több szolgáltatótól is igénybe vesznek internet kapcsolatot. Az Axeleroval szerzôdött ügyfelek 90,6%-nak ez a cég a fô internet szolgáltatója, míg a PSINet-nél ez az arány 88,9%-ot képvisel. Az elôfizetôk fennmaradó része más szolgáltatókhoz is leszerzôdött. Azoknál a vállalkozásoknál, ahol a GTS-Datanet a fô internet-szolgáltató, minden kilencedik társaság egyéb szolgáltatótól is igénybe vesz internet hozzáférést. A PanTel/Euroweb elôfizetôinek 12,1%-a pedig az Axeleronál is rendelkezik elôfizetôi szerzôdéssel.

A hozzáférés módja

Az 50 fô feletti internet hozzáféréssel rendelkezô vállalati szektor 42,3%-a hagyományos analóg vonalon modemes behívással kapcsolódik a világhálóhoz. A másik legelterjedtebb [47,5%] internet hozzáférési mód az ISDN vonal. A bérelt vonali hozzáférés aránya [réz érpár+ optikai kábel + mikrohullámú kapcsolat] 22,6%. (Biztonsági okokból a cégek jelentôs része többféle hozzáférési módot is fenntart, ezért haladja meg a hozzáférési módok százalékos arányainak összege a 100-at.)
Érdemes azonban a nagyvállalati szektort és a közepes vállalkozásokat ennél a kérdéskörnél külön kezelni. A 300 fônél több alkalmazottat foglalkoztató társaságok körében a legelterjedtebb hozzáférési mód a bérelt vonal [59,8%]. A modemes behívás és az ISDN kapcsolat a második és harmadik helyre szorul. A középes vállalkozásoknál a bérelt vonali kapcsolat aránya a behívásos és ISDN kapcsolat javára csökken. A kábel TV-s és nagy sebességû digitális vonali hozzáférési mód aránya (pl. ADSL) egyelôre még elhanyagolható [3%].

Sávszélesség

Az 50 fô feletti Internet hozzáféréssel rendelkezô vállalkozások 26,5%-ának maximális internet kapcsolati sávszélessége 56 kb/s. A társaságok 27,4%-a 64 kb/s-os kapcsolattal rendelkezik, de jelentôs még a 128 kb/s hozzáférés is [16,9%]. A nagyvállalati szegmensben jellemzôen a nagyobb sávszélességet preferálják. A dial-up kapcsolatot leszámítva az összes sávszélesség az iparági átlag felett van, érdemes kiemelni a 256 kb/s sávszélességet, ahol annak nagyvállalati részesedése több mint kétszerese az iparági átlagnak.

További eredmények

A kutatás eredményeinek feldolgozása jelenleg zajlik, a teljes tanulmány megrendelhetô a BellResearchtôl. (Telefon: 477-0100, www.bellresearch.com) A kutatás eredményeibôl a következô számban további részleteket közlünk. Várhatóan beszámolunk a vállalati honlap penetrációs szint alakulásáról, az ISP-k marketing tevékenységérôl, valamint összehasonlítjuk az egyes ISP image-eket.