Címlapsztori

Tükör a mobilszolgáltatókról internet optikán át

Mobil idôk

Közel van már a hazai mobiltelefon elôfizetôk száma a 3 millióhoz. Eleinte a mobiltelefon a gazdagok, az üzletemberek kiváltsága volt, mára azonban egyre több átlagember is megengedheti magának a mobiltelefonálás szabadságát. Az elôfizetôk összetételének módosulás persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az üzleti körökben még ne lenne keresnivalójuk a mobil szolgáltatóknak.

Gondoljuk csak meg a következôket. Ha az ország közel egymillió egyéni vállalkozójából leszámítjuk a csak papíron létezôket, a napi megélhetési gondokkal küszködôket, akkor is maradnak körülbelül 400 ezren mûködôek. Ehhez még hozzávehetjük a más formában (betéti társaság, közkereseti társaság, kisebb káefték stb.) dolgozó társaságokat, akkor legalább egy félmilliós számot kapunk. E vállalkozások jellemzôen 2-5 fôt, de legfeljebb 10 dolgozót foglalkoztatnak. Ezt, és ezek családtagjainak egy részét számítva már több milliós rétegrôl beszélhetünk, amelynek jó közelítéssel azért még legalább az egyharmada "szûz" a mobiltelefon szempontjából, azaz még nem tartozik a felhasználók körébe. (Ekkor még nem beszéltünk a köztisztviselôi szféra nagy tömegû, viszonylag alacsony jövedelemmel rendelkezô rétegérôl.)

Az Internet elterjedésével éppen a kisvállalkozói rétegben, a small business, home business rétegben merül fel arra az igény, hogy egy elôfizetés megvásárlásáról, egy szolgáltató kiválasztásáról szóló döntéshez az Interneten keressenek információkat. A kisvállalkozások ugyanis nem tudnak külön informatikai, távközlési "rendszergazdát" fenntartani, aki fôállásban foglalkozna annak felderítésével, hogy milyen infokommunikációs szolgáltatásokra lehet és érdemes elôfizetni és milyen árakon. Ezért egyre nagyobb szerepet játszhat az értékesítésben az is, hogy az egyes mobilszolgáltatók - ha már reklámjaik felkeltették a potenciális kuncsaft érdeklôdését - weboldalaikon milyen minôségû információs kínálatot tudnak nyújtani az érdeklôdôknek. Egy-egy weboldal látogatás is eldönthet ugyanis elôfizetôi preferenciát, szolgáltató választást.

Egyre fontosabbá válhat a weboldalak minôsége azért is, mert a szolgáltatók számára fontos célcsoport már a 18-25 év közötti fiatalok rétege is, akik a legfogékonyabbak az Interneten keresztüli tájékozódásra, információszerzésre.

Úgy döntöttünk, a négy hazai mobilszolgáltató elé tükröt tartunk, internetes tükröt, mely egyfajta - reményeink szerint objektív - képet ad versenyképességükrôl ezen a speciális, de nem marginális fontosságú területen.

Tesztünk során arra voltunk kíváncsiak, hogy a weboldalon megtalál-e minden fontos információt az a potenciális ügyfél, aki szeretné eldönteni, kit válasszon mobil szolgáltatójául. Megtalálhatja-e a tarifacsomagokat, azok könnyen áttekinthetôek-e; kaphat-e információkat az igénybe vehetô kedvezményekrôl (céges vásárlások!); nyújt-e fogódzókat a weblap a készülék kiválasztásához, kezelésének elsajátításához; az egyes különleges szolgáltatásokról milyen mélységû leírások, használati utasítások találhatók meg a neten; elôfizetéssel kapcsolatban milyen rendeléseket lehet interneten keresztül is megtenni (szolgáltatáscsomag-módosítás, stb.); végül, de nem utolsósorban, ha mégis fel kell venni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal (telefonon vagy e-mailen), akkor hogyan reagálnak.

Lássuk tehát, milyen tapasztalatokat szereztünk a Világhálón keresztül!


Informálódás a weben keresztül

Ki mit tud - weboldalra

Most vegyük sorra a négy mobilszolgáltatónál szerzett tapasztalatokat, abc sorrendben.

www.pgsm.hu

A Pannon GSM weboldala szépen megkomponált site. Áttekinthetôsége könnyû, és ami nem mellékes, egy kb 1024x768-as felbontásnál nem nagyobb monitor képernyôjére belefér a fôoldal, anélkül, hogy föl-le, vagy jobbra-balra görgetôsávok használatára lenne szükség. (Ennek fontosságára késôbb még visszatérünk.) A betûtípusok és betûméretek használata nem a legszerencsésebb, nem biztos, hogy képernyôn ugyanaz a font jól olvasható, mint mondjuk nyomtatásban (másrészt nem mindenkinek a számítógépén van betûkarakter simító alkalmazás, mint az Adobe ATM-je). Elvileg a böngészô beállító paneljében lehet állítani, hogy milyen betûtípusokkal és méretekkel jelenítse meg a html oldalakat, azonban egyrészt ezek nem mindig mûködnek, másrészt sok felhasználó nincs is tisztában a böngészôk ezen képességével. (Ebbôl a szempontból mind a négy szolgáltató weboldalán érdemes lenne egy kicsit javítani.)

A Pannon honlapján egyszerû navigációval minden fontos információhoz hozzá lehet jutni. Az aktuális akciók, az értékesítési információk, a lefedettségi térképek, a viszonteladók címei, az aktuális elôfizetési csomagok kínálata, a tarifatáblázatok mind könnyen megtalálhatóak. Az átlagos igénynél többre vágyók is megtalálják a szükséges információkat, sôt, a készülékek és szolgáltatások használatával kapcsolatos információk is a helyükön vannak. Például a hangposta használat részletes leírása, a WAP beállítások mind megtalálhatók az oldalakon.

Könnyen megtalálja az érdeklôdô azt is, hogy csoportos elôfizetés esetén milyen kedvezményeket vehet igénybe, és áttekinthetôek a tarifaszerkezetet mutató lapok is. Az aktuális készülékárakat bemutató táblázat is ötletes, a listaárat, a normál elôfizetéses, a prepaid kártyás, a hûség ár egyaránt megtalálható benne. Természetesen megadja a honlap azt is, hogy elôfizetôi szerzôdés megkötéséhez milyen dokumentumokat kell magunkkal vinni, attól függôen, hogy cégrôl, vagy magánszemélyrôl van szó.

A fôoldalról érhetjük el a pannonos mobil telefonszámok tudakozóját is. Külön jó pont, hogy elôfizetôi csomagunk módosítására interneten keresztül is lehetôség van, akár e-mailben is.

Összegezve, a Pannon weboldalán minden információt könnyen, áttekinthetô formában megtalál az érdeklôdô ahhoz, hogy eldöntse, akar-e a cégnél ügyfél lenni, s egy vásárlási ponthoz felkészülten tud elmenni.

www.vodafone.hu

A Vodafone weboldala szintén könnyen áttekinthetô oldal, azonban látszik, hogy a cég még fiatal, és a weboldal minôségére nem tudtak annyi erôforrást biztosítani. Bár az elôzôekben részletezettek fontos információk többségét itt is megtaláljuk, az átlagosnál nagyobb igényû felhasználó nem tudja kikerülni, hogy felhívja az ügyfélszolgálatot telefonon. Például, ha nem elégszik meg az átlagos hangpostával, hanem kíváncsi lenne annak extráira is (mit tud, mennyiért, stb), azt már csak telefonálással tudja abszolválni. Szintén nem szerencsés, hogy az oldal nem fér be egy átlagos képernyôméretû ablakba, az oldal tartalmának áttekintésénél a föl-le görgetôcsíkot használni kell. (Elôfordulhat, hogy ennek használata lelassítja az információhoz jutást, miközben a neten töltött idô - és így a telefonszámla - növekszik.)

Nem feltétlen szerencsés az sem, hogy az egyes linkek akkor mûködnek, ha a hozzájuk tartozó animált ikonon egy-két másodpercre megpihentetjük az egérkurzort. Ha csak úgy simán rákattintunk, nem történik semmi - a netezôk viszont nem szeretik, ha egy link csak akkor mûködik, ha kivárjuk az animációját (még ha csak egy-egy másodpercrôl is van szó!).

Összességében azt mondhatjuk, hogy a Vodafone weboldala informativitás szempontjából még nincs az elsô kettô között, de alig egy éves múltját tekintve ez talán érthetô. Nem kerülheti el a cég azonban a közeljövôben, hogy erre a területre is több figyelmet és erôforrást fordítson. Biztosak vagyunk benne, hogy megteszik.

www.westel900.net

A magát piacvezetônek nevezô Westel honlapja lényegében egy minôségi szinten van a Pannon honlapjával. A nyitóoldal könnyen áttekinthetô, minden fontos információs link innen elérhetô. Az oldal szintén belefér egy átlagos monitor képernyôméretébe, görgetôsávokat nem szükséges használni hozzá. A potenciális elôfizetô ezen az oldalon is szinte mindent megtalál, ami annak eldöntéséhez szükséges, hogy akar-e a cég ügyfele lenni. Egy ponton talán elbizonytalanodhat, ugyanis a négy mobiltelefon szolgáltató közül kirívóan itt a legáttekinthetetlenebb az egyes tarifaszerkezetet bemutató táblázat. Errôl viszont nem a webtervezô tehet, ugyanis maga a tarifaszerkezet az, ami a Westelnél a legbonyolultabb. Emiatt aki a másik három céggel a tarifákat össze akarja hasonlítani, az vért izzadhat. Ennek persze lehet egy olyan következménye, hogy a potenciális kuncsaft a céget kihagyja a számításból...

Ugyanakkor itt is megtalálható szinte minden leírás, számos használati útmutató pdf állományban is letölthetô (nincs víruskockázat!). Informativitás szempontjából összességében a Westel honlapja a legjobb kettô között van.

www.0660.hu

Az elsô hazai mobilszolgáltató, a több mint tíz éve piacon levô 0660Westel weboldalával bizony meggyûlt a bajunk. Bár elvileg a legtöbb fontos információ itt is elérhetô (lenne), több alkalommal már az oldal letöltése is nehézségekbe ütközött. (Mind a négy céget ugyanarról a konfigurációról, hasonló idôpontokban, ugyanazon telefonvonalon, ugyanazon böngészôvel próbáltuk ki.) A fôoldal flash animációs oldal, a tetején felajánl egy html verziót a lassabb internet kapcsolattal rendelkezôknek. Bátran nekiugrottunk, azonban alig gyôztük kivárni a letöltéseket. Bár a fôoldal (flash-ben és anélkül is) ízléses, áttekinthetô, és szintén belefér egy monitor képernyôméretébe, bármilyen linkre kattintás után hosszú várakozási procedúra kezdôdött. Különösen rosszul jártunk azon oldalakkal, ahol az információk hossza miatt a görgetôsávot is használni kellett, ugyanis az volt az érzésünk, hogy belefagyott a gép, több tíz másodpercig semmi nem történt ugyanis. (Arra gondolván, talán a mi gépünk kehes, átváltottunk egy-egy ilyen esetnél egy másik szolgáltató weboldalára, ott azonban minden simán ment!)

A html verziót megunva a fôoldalról mégiscsak a flash változatnál kötöttünk ki, ami már jobban mûködött, de azért még mindig érezhetôen lassabb volt, mint bármelyik konkurens cég weboldala. Kár érte, mert ha volt türelmünk kivárni, szinte minden, az elôfizetôi döntés meghozatalához szükséges információt megtalálhattunk a site-on.

 

Az internetes képekbôl ezek a tapasztalatok, azonban a potenciális vásárló többnyire mégiscsak személyesen válik ügyféllé, s egy cég szolgáltatási minôsége többek között akkor derül ki igazán, amikor valamely oknál fogva kapcsolatba kell lépni az ügyfélszolgálattal is. Ezen tapasztalatainkat következô számunkban mutatjuk be.

B. J.